Könyvkritika: Nicolas Barreau - Cseresznyevirágzás

Nicolas Barreau

Cseresznyevirágzás (Die Zeit der Kirschen)

A nő mosolya sorozat második kötete

Magyar kiadás éve: 2022

Fülszöveg:

Aurélie, ​a Le Temps des Cerises gyönyörű női séfje és André, a kiadói szerkesztő már egy éve együtt vannak. Közeledik a Valentin-nap – tökéletes időpont a lánykérésre. Mielőtt azonban André „akcióba léphetne”, váratlan dolog történik: Aurélie kis étterme Michelin-csillagot kap. A fiatal szakácsnő úszik a boldogságban. Egészen addig, míg kiderül, hogy tévedésről van szó.A Michelin-csillagot valójában egy azonos nevű vétheuil-i étterem kapta, melynek arrogáns sztárséfje, Jean-Marie Marronnier nem is késlekedik erről telefonon gúnyosan felvilágosítani Aurélie-t. Amikor nem sokkal később személyesen is találkoznak, Aurélie elámul: a riválisa egy jóképű, kék szemű, elbűvölő férfi. André, akit addig elkényeztetett a siker és a nők, életében először tapasztalja meg, mi is az a féltékenység…

   Engem nagyon meglepett, amikor pár nappal január kezdete után megláttam, hogy a Park kiadónál már előrendelhető a legújabb Nicolas Barreau kötet, ráadásul nem is akármelyik, hanem A nő mosolya folytatása...

   Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én egyáltalán nem számítottam arra, hogy A nő mosolyának lesz következő része, már a tavalyi előzmény kötet, A szerelem receptjei is igazán meglepett.

   Sírni persze azért nem sírok, hiszen Nicolas Barreau vagyis Daniela Thiele az egyik kedvenc szerzőm, A nő mosolya pedig a legnagyobb kedvencem tőle.

   Pont ezért féltem igazán ettől a regénytől, hiszen anno lezártnak, kerek egésznek és tökéletesnek tűnt Aurélie és André történetének befejezése.

   Óriási elvárásokkal álltam neki és szerettem, ám közel sem annyira, mint az előzményt, hiszen voltak hibái bőven, hagyott némi keserű szájízt bennem.

   Kétségtelen, hogy lehetett némi kiadói nyomás ezen a folytatáson és ez nekem itt-ott igazán kiérződött. Néha picit untam, máskor annyira felpörögtek az események, hogy nem tudtam letenni.

   Érzelmi hullámvasút volt, amit leginkább a Nicolas Barreau stílusára olyannyira jellemző könnyed báj és humor mentett meg végül.

   Aurélie és André mindig nagy kedvenceim voltak, de most sokszor azt éreztem, hogy nem önazonosak, követhetetlenek, akaratosak, önző módon viselkednek. Mintha egyszerűen kifordultak volna önmagukból. Ez pedig szomorúsággal és elborzadással töltött el, hiszen nem így emlékeztem rájuk.

   A Cseresznyevirágzás előtt tartottam egy gyors újraolvasást A nő mosolyából és az újfent elvarázsolt, Andért különösen imádtam most is, de itt, ebben a részben bőven akadtak vele gondok, akárcsak kedvenc séfünkkel...

   Hazudoztak, nem kommunikáltak, elbeszéltek egymás mellett, holott életük legszebb napjait kellett volna együtt megélniük, mégsem támogatták a másikat.

   André végre elismert, befutott író lett, Aurélie pedig a Michelin-csillagos fiaskó ellenére is kitűnően haladt, tört előre az éttermével, a séfek és a kulináris elismerések/kalandozások világában.

   Párizs és Franciaország, tehát a helyszínek, most is varázslatosnak bizonyultak. Jó volt ismét végigjárni a szereplőkkel az éttermeket, a könyvesboltokat, az Opál Kiadót, a fényűző utcákat, a párizsi bérházak eldugott kis szobáit, ráadásul sokszor mentünk vidékre is.

   A gasztronómia természetesen előtérbe került, a főzés szeretete, a borok, kávék, valamint az ízek harmóniája, mellette pedig sok dolgot megtudhattunk, még jobban beleláthattunk André szerkesztői munkájába.

   Imádtam, amikor a könyvvásárról volt szó, a jogdíjakról, egy-egy kézirat felfedezéséről vagy éppen a borítókról, felolvasásokról, egy újonnan megjelent regény népszerűsítéséről és a többi.

   A régi karakterek közül leginkább Adam Goldberg, André angol barátjának a visszatérése miatt örültem, mert ő minden tipikus kliséjével együtt is, sőt inkább pontosan azok miatt, az egyik legszórakoztatóbb mellékszereplő, akiről valaha olvastam, akárcsak Monsignac úr, a férfi kiadói főnöke. Nekik sokat lehetett nevetni, erősen vitték a humor faktort.

   A rézkádas jelenet, az éjszakai kémkedéssel vagy a verekedés Aurélie ajtaja előtt, ezek voltak a kedvenc jeleneteim, mert annyira jellemzőek André túlzó viselkedésére, forrófejűségére.

   Az új szereplők, mint a sztárséf vagy az elragadó könyvesboltosnő, őket nem sikerült a szívembe zárnom, de ugyebár nem is ez volt a cél velük, hanem inkább az, hogy bajt keverjenek, félreértést és veszekedéseket szítsanak.

   A regény leginkább a háromnegyedénél kapta el a lendületet - legalábbis számomra - úgy vélem, hogy akkor indultak be igazán az események.

Aurélie és André

   Összességében elmondhatom, hogy azért persze tetszett, jót szórakoztam rajta, igazi, vérbeli chick lit kikapcsolódás volt, nosztalgikus, de remélem nem lesz folytatása, mert azt már mindenképpen túlzásnak érezném.

   Daniela/Nicolas rajongóinak viszont már-már kötelező alkotás. :)

   Pár szó a borítóról:  A borító az egyik külföldi kiadás magyarosított változata és igazi színkavalkád, illik a késő téli/tavaszi, Valentin-napi tematikához, ami visszaköszön a lapokon.

   Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy Aurélie az előző borítón szőke hajú volt, itt meg már inkább barna, nem mellesleg pedig, a borítón szereplő pár jóval fiatalabb, mint az eredeti páros.