Könyvkritika: Alex Pavesi - Nyolc ​nyomozó

Alex Pavesi

Nyolc ​nyomozó  (The Eighth Detective)

Magyar kiadás éve: 2021

Fülszöveg:

Minden ​bűnügyi rejtély ugyanazon az egyszerű szabályrendszeren alapul.

Kell, hogy legyen egy áldozat. Egy tettes. Egy gyanúsított. Egy nyomozó. A többi csak játék ezekkel az összetevőkkel és lehetséges permutációikkal.

A detektívtörténetek aranykorának idején Grant McAllister, a matematika professzora kidolgozza a bűnügyi rejtélyek matematikai szabályait, és hét saját maga által írt történettel illusztrálja elméletét. Harminc év elteltével A White-gyilkosságok címet viselő novelláskötet felkelti egy kiadó figyelmét, ezért Julia Hart, az éles eszű, rámenős szerkesztő a csendes mediterrán szigetre utazik, hogy találkozzon a visszavonultan élő Grant McAllisterrel. A kiadó szeretné új kiadásban megjelentetni a férfi kötetét, ezért Julia és Grant közösen nekilátnak a történetek szerkesztésének. Julia nemcsak a történetek mélyére akar leásni, hanem Grant múltjába is, aki mintha titkolna előle valamit.

Azonban a Grant által írt történetek mindegyikében akadnak alig észrevehető következetlenségek, amelyek sehogyan sem stimmelnek. És amelyek egy valódi gyilkosságra, egy azóta is megoldatlan bűntényre utalnak. Ahhoz, hogy Julia kiderítse az igazságot, túl kell járnia Grant eszén.

Debütáló regényében Alex Pavesi egyszerre tiszteleg Agatha Christie előtt, és csavarja meg a klasszikus detektívtörténetek műfaját. A Nyolc nyomozóban újra bizonyítást nyer, hogy a legjobb bűnügyi rejtélyek azok, amelyek minden szabályt megszegnek.

   A könyvtárból kölcsönöztem ki, mert a fülszöveg felkeltette a kíváncsiságomat, ráadásul emlékszem, hogy amikor tavaly megjelent szemeztem vele egy ideig, mert Agatha Christie rajongóinak is ajánlották.

   Az AC felhívás valóban igaz és pont ezért nyerte el végül a tetszésemet, habár nem volt hibátlan.

   Az alapkonepció valóban érdekes, ez a történet a történetben dolog mindig is csábította a fantáziámat, itt pedig egyszerre beszélhetünk novelláskötetről és regényről.

   A felépítésének az a lényege, hogy van 7 darab novella, amit Grant McAllister írt, aki egyébként a matematika professzora és aki idősen, elvonultan él egy isten háta mögött szigeten, de újra ki akarják adni A White-gyilkosságok című gyűjteményesét, szóval odautazik hozzá Julia Hart, a szerkesztő, majd közös munkába fognak.

   Egy novella, amit hősnőnk felolvas, majd pedig egy regényrészlet következik Julia és Grant kettősének eszmecseréjéről, mindez a matematika és a krimik alapjait felvonultatva.

   Miközben haladunk előre, Juliával együtt válik egyre világosabbá és gyanúsabbá számunka, hogy Grant maga is titkol bizonyos dolgokat...

   A fentebb felsorolt dolgokon kívül kár lenne bármit  elmondani, mert az igen nagy spoilernek számítana. Ennek a kötetnek pont az az erőssége, hogy mindent el kell olvasni, a legapróbb részletre is oda kell figyelni, hiszen megannyi titkot, ellentmondást, gonoszságot és csavart rejt magában.

   A novellák közül a Tíz kicsi néger beütésű sztori tetszett a legjobban, amit direkt koppintásnak, valódi klisének és egyben tisztelgésnek szánt maga Alex Pavesi és történetbeli írója, Grant is. Ezen nagyon jót nevettem, de közben ugyanannyira megviselt, mint anno eme remek és elrettentő AC mű, aztán persze a az elbeszélés végén volt még egy plusz csavar az áldozatok számát illetően...

   Befejezésből rögtön kettőt kaptunk, csakhogy semmi se legyen ennyire egyszerű és a végső oldalakig találgathattunk, hogy akkor ki-kicsoda valójában, ki az aki hazudik és ki-milyen szörnyűségeket követett el?

   Régen olvastam már olyan könyvet, amiben egyetlen szimpatikus karaktert sem találtam, de ez most pont ilyen volt. Viszont nem baj, mert ettől függetlenül végtelenül érdekesnek hatott, sőt.

   Olvasás közben megannyi szélsőséges érzést éltem meg, undort és megvetést, meglepettséget és elkeseredést, ám mégis jól szórakoztam.

   A világ cseppet sem hibátlan, az emberek kegyetlenek és gyarlók, ezt bizony Alex Pavesi kimondottan jól bizonyította.

   A végső beszélgetés című fejezet aztán picit megakasztott, eléggé összezavart. Ott sokszor meg kellett állnom és visszalapozni az eredeti novellákhoz vagy éppen erősen visszaemékezni az apró-cseprő részletekre.

   Leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy kiváló krimi, bár lassú folyású és sok mindenben hasonlít AC stílusához, mondjuk én pont ezért szerettem. A gondolkodáson, a fejtörésen volt a hangsúly, nem annyira a brutalitáson.

   A cím fokozatosan vált egyértelművé, ahogy Juliával együtt mi magunk is szaglászni kezdtünk.

   Egy pici természetfeletti-misztikus szál is volt benne, szépen belesimult a légkörbe, akárcsak a krimi királynőjének írásaiban.

   Még egyszer azért nem olvasnám el, bevallom, de örülök, hogy sort kerítettem rá, mert nálam kiemelkedőnek számít, bravúros, egyedi, végtelenül ravasz.

   Pár szó a borítóról:  A borító az Agave Könyvek saját tervezése és szuper, sokat sejtető, beszédes.

   Telies-tele célozgatásokkal, metaforákkal, apró jelzésekkel, kikacsintásokkal, amiket csak az ért meg, aki tényleg elolvasta a könyvet.

Az író