Könyvkritika: Frances Hodgson Burnett - A ​titkos kert

Frances Hodgson Burnett

A ​titkos kert  (The Secret Garden)

Magyar kiadás éve: 1925-től folyamatosan

Fülszöveg:

Évtizedek óta kultuszkönyv, amit nagyanyáink és apáink is változatlan érdeklődéssel olvastak, s olvassák a mai fiatalok is. A könyvnek számtalan különféle kiadása jelent meg, filmet is készítettek belőle, manapság is játsszák. Az édes-bús történet központi szereplői: egy zárkózott, árva kislány és egy betegeskedő kisfiú, akik rátalálnak az elveszett Édent felidéző, varázslatos kertre – és egy jó barátra, Colinra. A könyv most új köntösben, de változatlan szöveggel jelenik meg.

   Egy újabb kötet, amit Darling Desi ajánlására olvastam el és nem bántam meg, mert nagyon tetszett, sőt új kedvencet avattam vele. :)

   A titkos kert egy csodálatos klasszikus gyerekkönyv, ami árasztja magából az élet szeretetét, a pozitivitást, a gyermeki lelkesedés báját, valamint a természet és az ember közötti végtelen kapcsolatot.

   Olyan lányregény, ami egyszerre kultikus és a mondanivalója aktuális, még akkor is ha eredetileg a XX. század elején jelent meg először, 1911-ben.

   A mostanában újra népszerű és reneszánszát élő cottagecore stílus jegyeit bőven felvonultató regényről beszélünk.

   A Molyról idézek, egy cottagecore kihívásból, hogy mit is jelent pontosan.

   ,,A cottagecore stílus alapja a falusi környezet, melyben fontos szerepet játszik a mezőgazdaság és természet közelisége valamint az állatok szeretete. Központjában áll az egyszerű élet alapgondolata.

Olyan dolgok értéke, mint a sütés-főzés, a fűben olvasás, a napsütésben biciklizés, lekvár főzés és tulajdonképpen minden, amit dédnagyanyáink örökítettek ránk."

   A titkos kertben ezek a tulajdonságok mind-mind fellelhetőek és kiválóan ábrázolódnak.

   Mary Lennox szülei életüket vesztik Indiában, ahol belehalnak a kolerába, így a kislány kénytelen az anyai nagybátyjához költözni a ködös, esős, lápvidékes Anglia egy eldugott kis szegletébe, a Misselthwaite kúriába, ahol először borzalmasan érzi magát.

   Mary ugyanis egy a végletekig elkényesztetett és elhanyagolt leány, így elvárja, hogy kiszolgálják és lessék minden kívánságát, ő maga pedig pökhendi, arrogáns és hisztis.

   A gyermek csakhamar rájön, hogy önzőségével és gonoszkodásával itt semmire sem megy, így hát szépen lassan megváltozik, pozitív irányba fejlődik, hogy aztán barátokat szerezzen és felfedje azt a bizonyos titkos kertet, ahol a romlatlan természet az úr, valamint az állatok.

   Mary csodálatos karakterfejlődésen esik át, csakúgy mint unokafivére Colin, aki még talán nála is problémásabb gyerek.

   Őket kettejüket annyira nem szerettem és Archibald Craven nemtörődömségét, ráhagyását sem tudtam mire vélni, még akkor is, ha volt indoka a fájdalomra, mert a veszteség érzése akkor sem tehet valakit ennyire elvakulttá...

   Kedveltem viszont Martha, a cselédlány és öccse, Dickon kettősét, akiket alacsony származásuk miatt kezdetben Mary is lenézett, pedig ők a végletekig bizonyították, hogy milyen kedvesek, jószívűek és feltétel nélkül képesek bárkit elfogadni.

   Muszáj kiemelnem Dickon állatszelídítő képességét, ami mindig magával ragadt. Volt neki varjúja, rókája, báránya, pónija, mókusai és még sorolhatnám a végtelenségig.

   A többi felnőtt közül Medlocknét meg az ápolonőt nem igazán tudtam hová tenni, de Susan Sowerby és Ben Weatherstaff mindig üdítő újdonságokkal szolgáltak, főleg úgy, hogy az előbbi nagyon keveset volt személyesen jelen a cselekményben, inkább csak folyton emlegették és utalgattak rá, mégis fontos szerepet töltött be az események alakulásában.

   Fontos állatszereplő a kis vörösbegy, akit egyszerűen imádtam. :)

   Egy életigenlő, a pozitív gondolatok és a pozitív önkép, valamint a pozitív öntudat sajátosságait megfogalmazó műről van szó, ami megmosolyogtat, felolvasztja a szívünket és jó érzésekkel tölti el a lelkünket.

   Kimondottan szerettem, legfőképpen a hangulata, a vidéki angliai helyszín miatt és mert én is hinni kezdtem abban, hogy minden lehetséges csak valóban nagyon, de nagyon akarni kell.

   Jó szívvel ajánlom bárkinek, ráadásul simán lehetne belőle kötelező olvasmány is.

   Most már értem, hogy az egyik kedvenc írónőm, Lucy Strange, honnan merítette a regényeihez az ihletet.

   Pár szó a borítóról: Én most a könyvtárból kölcsönöztem ki és habár szeretnék majd belőle saját példányt, hozzám ezúttal a 2019-es Cicerós kiadás került.

   A rajzolt borítón Mary, aki éppen belépni készül a titkos kertbe. Egyszerű, de nagyszerű.