Filmajánló: Fekete Párduc

Sziasztok! :)

   Óriási Marvel filmek rajongó vagyok, szóval nem volt kérdés, hogy a legújabb darabot, a Fekete Párduc című filmet is meg fogom nézni.
   Ez a nap végül ma érkezett el, hiszen délután beültünk a moziba.
   Amikor tavaly kijött az első előzetes egyértelmű volt, hogy a film látványos lesz, telis-tele jobbnál-jobb akciójelenetekkel, szóval már nagyon vártam.
   Természetesen nem kellett csalódnom, mert egyszerűen imádtam.
   Számomra az egyik legjobb az ilyen témájú filmek közül, de azért a múlt novemberi harmadik Thor alkotást nem múlta felül.
   Mindenképpen egyedi volt, ráadásul több okból is különleges, hiszen ez volt az utolsó felvonás az április végén érkező Végtelen háború előtt. Ha másért nem is, ezért mindenképpen emlékezni fognak rá a Marvel rajongók... :)
   Számomra egyébként a Fekete Párduc anno nem volt annyira szimpatikus szereplő az Amerika kapitány: Polgárháború című film eseményei alatt, legfőképpen azért, mert én anno a Kapitány csapatának drukkoltam, de a Párduc ugyebár Tony Stark csapatát erősítette. Ám a róla szóló, önálló filmben igazán megkedveltem a karakterét.
   A film előtt láthattuk a Végtelen háború első előzetesét, valamint a nyáron debütáló Hangya és Darázs bemutatóját is.
   A Fekete Párduc nagyon modern volt, futurisztikus és rendkívül látványos, hiszen egy olyan kitalált, afrikai országban játszódott ahol, minden, de tényleg minden jóval megelőzi a korát.
   Az orvostudomány, a közlekedés, a technológia és a vezetők, valamint a polgárok hozzáállása is mindenképpen példaértékű és roppant fejlett.
   Egyébként a készítők nemcsak a látványvilágra fektettek nagy hangsúlyt, hanem fontos társadalmi és politikai kérdésekre is, ami kimondottan újszerű és szokatlan az eddigi Marvel filmekhez képest.
   Erős kritikákat fogalmaz meg a világ mai helyzetéről, a háborúról, a fegyverviselésről és még sok-sok minden másról.
   Ezek mellett pedig van benne sok vicces, humoros jelenet, valamint pazar színészi játék is.
   A szereplők olyannyira szimpatikusak és kedvelhetőek, hogy én néha azon kaptam magam: bizony a gonosszá lett karaktert is sikerült megsajnálnom egy pár perc erejére, hiszen kimondottan nem tehetett róla, hogy ilyen emberré vált.
   A megkérdezése nélkül kényszerítették bele egy száműzött életbe, a családjától is megfosztották, tehát nem csodálkoztam különösebben, hogy végül bosszút akart állni.
   Számomra egyébként, pont ezek miatt, maga Michael B. Jordan bizonyult a legjobb színésznek, aki pár éve a csúfosan megbukott A Fantasztikus Négyesben játszotta a Fáklya, vagyis Johnny Storm szerepét.
   Ha jobban belegondoltok, akkor bizony Chris Evansnek is igazán bejött, hogy a Marvel filmes univerzumban anno ő volt az eredeti Fáklya, később pedig ő lett Amerika kapitány, így talán Michael B. Jordan sikere és jövője is garantált lehet ezen a téren.
   A másik kellemes meglepetés a Shuri (a Fekete Párduc húga) karakterét alakító Letitia Wright volt, akinek megnyilvánulásai teljesen elvitték az egész alkotást, persze teljesen jó értelemben.
   Egy biztos: A filmet jó szívvel ajánlom, nemcsak a Marvel filmek és képregények rajongóinak, hanem azoknak is, akik valami érdekes, izgalmas és egyedi akciófilmre vágynak.
   A stáblista végét pedig mindenképpen várjátok meg, mert kettő darab extra jelenet is van a film végén. :)

Megjegyzések