Filmajánló: A Hangya és a Darázs
Sziasztok! :)
Pár nappal a magyar premier után végre mi is beültünk a moziba és megnéztük A Hangya és a Darázs című, legújabb Marvel filmet. :)
Nagyon szomorú voltam, amikor megtudtam, hogy több hetet is késik a magyar megjelenés, hiszen a filmes stúdiók eltolták a foci világbajnokság miatt. Hallatlan!
Szerencsére, viszonylag gyorsan eltelt ez a pár hét, így mi is örülhettünk a Marvel filmes moziverzum legújabb tagjának.
A Végtelen háború óta óriási a csend és most már tudjuk, hogy milyen drámai dolgok történtek a szuperhősök világában, valamint kik estek áldozatul Thanos csettintésének.
A legújabb Hangya filmben viszont, ebből semmit sem érzékeltünk, hiszen egy része jóval a Bosszúállók áprilisi kalandja előtt játszódott, még a vége, azzal párhuzamosan egy másik városban, messze New York-tól.
A Hangya és a Darázs pár évvel az Amerika Kapitány: Polgárháború sorsdöntő eseményei után veszi fel a fonalat és szinte teljes mértékben ahhoz kapcsolódik, annak a folytatása.
Scott Lang alkut kötött a rendőrséggel, így napjait házi őrizetben tengeti. Hope és apja, Hank Pym pedig menekülni és bujdosni kényszerülnek.
Közben pedig próbálják visszahozni Hope évtizedek óta elveszett édesanyját, megküzdenek új ellenségükkel, a Szellemmel, miközben egy rakat zsaru és bandita van a nyomukban.
Dióhéjban ennyi a történet, de ezt mindenképpen túlzás leírni, hiszen még oly sok dolog játszik fontos szerepet ebben a filmben, hogy azt leírni is hosszú lenne.
A lényeg persze mégis az, hogy még mindig imádom a Marvel filmeket, a Hangya pedig különösen nagy kedvencem A galaxis őrzői és Thor mellett.
Sosem gondoltam volna, hogy a sokkolóan borús Végtelen háború után jól fog még esni ez a film, de örülök, hogy csalódnom kellett.
Laza volt, könnyed, vicces és kimondottan szórakoztató. 120 perc totális poén áradat, ami nem vette magát elég komolyan, mégis sokat nyújtott.
A teremben mindenki dőlt a nevetéstől, de azért jócskán akadtak komoly és megható jelenetek is, na meg persze sok-sok akció.
Régebben azt hittem a Hangyáról, hogy gagyi, béna szuperhős, aki semmire sem jó, de a filmeknek hála kiderült, hogy ez bizony egyáltalán nem így van.
Ez az alkotás kétségtelenül megágyazott a jövőre érkező Bosszúállók folytatásnak, nem mellesleg pedig, látványos volt, néha-néha szemet gyönyörködtető.
Paul Rudd és Evangeline Lilly még mindig módfelett szimpatikus páros, akik dinamikusan működnek együtt és jól kiegészítik egymást. Simán elhittem róluk, hogy tényleg ők a Hangya és a Darázs.
A múltban játszódó jelenetekhez kitűnően és valósághűen megfiatalították az idősebb színészeket, ráadásul, jól felvezették a jövőre érkező, női karakterközpontú Marvel kapitányt is, hiszen Darázs figurája egyenrangú és elismert társként jelenik meg Scott oldalán.
Ezzel pedig magát a Marvel stúdiót is elindították egy szimpatikus, feminista vonalon, ahol azt hirdetik, hogy a nőkből is lehet igazi hős. :)
Michael Pena, mint Luis és két hasonszőrű társa mindent vittek. Az esetek többségében magas fokon hozták az előző részben is megismert vicces szóáradatokkal tűzdelt poénokat.
A színészóriások közül, Michael Douglas mellett, most Michelle Pfeiffer és Laurence Fishburne is feltűntek egy-egy kisebb szerepben. Őket is jó volt látni, hiszen mindenképpen hozzátettek a film nagyszerűségéhez.
Az ellenséget most Hannah John-Kamen alakította, aki tulajdonképpen nem is bizonyult olyan rossznak és teljesen érthető volt, hogy mi vezérelte a tetteit.
Úgy látom, hogy a Marvel mostanában igyekszik olyan ellenségekkel operálni, akikkel könnyen lehet azonosulni és akiket lehet sajnálni, megérteni, már-már szeretni. Ezt kimondottan jó iránynak tartom, hiszen lássuk be, hogy csettintés ide vagy oda, Thanos is roppant megosztó figura lett és ezért is volt olyan jó - többek között - a Végtelen háború.
Mindenképpen legyetek türelmesek és üljétek végig a stáblistát, hiszen a film két plusz jelenettel is operál, amiből az egyik viszonylag elhanyagolható, ám a másik annyira jelentős, annyira fontos, hogy nélküle tuti, hogy nem fogjátok majd megérteni az ezután érkező felvonásokat.
Úgy gondolom, hogy A Hangya és a Darázs legnagyobb erőssége pontosan az, hogy Scott Lang nem az a tipikus szuperhős, mégis érződik róla, hogy jó ember, szerethető és bátor, aki mindent feláldoz egy jobb ügy érdekében.
Pár nappal a magyar premier után végre mi is beültünk a moziba és megnéztük A Hangya és a Darázs című, legújabb Marvel filmet. :)
Nagyon szomorú voltam, amikor megtudtam, hogy több hetet is késik a magyar megjelenés, hiszen a filmes stúdiók eltolták a foci világbajnokság miatt. Hallatlan!
Szerencsére, viszonylag gyorsan eltelt ez a pár hét, így mi is örülhettünk a Marvel filmes moziverzum legújabb tagjának.
A legújabb Hangya filmben viszont, ebből semmit sem érzékeltünk, hiszen egy része jóval a Bosszúállók áprilisi kalandja előtt játszódott, még a vége, azzal párhuzamosan egy másik városban, messze New York-tól.
A Hangya és a Darázs pár évvel az Amerika Kapitány: Polgárháború sorsdöntő eseményei után veszi fel a fonalat és szinte teljes mértékben ahhoz kapcsolódik, annak a folytatása.
Scott Lang alkut kötött a rendőrséggel, így napjait házi őrizetben tengeti. Hope és apja, Hank Pym pedig menekülni és bujdosni kényszerülnek.
Dióhéjban ennyi a történet, de ezt mindenképpen túlzás leírni, hiszen még oly sok dolog játszik fontos szerepet ebben a filmben, hogy azt leírni is hosszú lenne.
A lényeg persze mégis az, hogy még mindig imádom a Marvel filmeket, a Hangya pedig különösen nagy kedvencem A galaxis őrzői és Thor mellett.
Sosem gondoltam volna, hogy a sokkolóan borús Végtelen háború után jól fog még esni ez a film, de örülök, hogy csalódnom kellett.
Laza volt, könnyed, vicces és kimondottan szórakoztató. 120 perc totális poén áradat, ami nem vette magát elég komolyan, mégis sokat nyújtott.
A teremben mindenki dőlt a nevetéstől, de azért jócskán akadtak komoly és megható jelenetek is, na meg persze sok-sok akció.
Ez az alkotás kétségtelenül megágyazott a jövőre érkező Bosszúállók folytatásnak, nem mellesleg pedig, látványos volt, néha-néha szemet gyönyörködtető.
Paul Rudd és Evangeline Lilly még mindig módfelett szimpatikus páros, akik dinamikusan működnek együtt és jól kiegészítik egymást. Simán elhittem róluk, hogy tényleg ők a Hangya és a Darázs.
A múltban játszódó jelenetekhez kitűnően és valósághűen megfiatalították az idősebb színészeket, ráadásul, jól felvezették a jövőre érkező, női karakterközpontú Marvel kapitányt is, hiszen Darázs figurája egyenrangú és elismert társként jelenik meg Scott oldalán.
Ezzel pedig magát a Marvel stúdiót is elindították egy szimpatikus, feminista vonalon, ahol azt hirdetik, hogy a nőkből is lehet igazi hős. :)
A színészóriások közül, Michael Douglas mellett, most Michelle Pfeiffer és Laurence Fishburne is feltűntek egy-egy kisebb szerepben. Őket is jó volt látni, hiszen mindenképpen hozzátettek a film nagyszerűségéhez.
Az ellenséget most Hannah John-Kamen alakította, aki tulajdonképpen nem is bizonyult olyan rossznak és teljesen érthető volt, hogy mi vezérelte a tetteit.
Úgy látom, hogy a Marvel mostanában igyekszik olyan ellenségekkel operálni, akikkel könnyen lehet azonosulni és akiket lehet sajnálni, megérteni, már-már szeretni. Ezt kimondottan jó iránynak tartom, hiszen lássuk be, hogy csettintés ide vagy oda, Thanos is roppant megosztó figura lett és ezért is volt olyan jó - többek között - a Végtelen háború.
Mindenképpen legyetek türelmesek és üljétek végig a stáblistát, hiszen a film két plusz jelenettel is operál, amiből az egyik viszonylag elhanyagolható, ám a másik annyira jelentős, annyira fontos, hogy nélküle tuti, hogy nem fogjátok majd megérteni az ezután érkező felvonásokat.
Úgy gondolom, hogy A Hangya és a Darázs legnagyobb erőssége pontosan az, hogy Scott Lang nem az a tipikus szuperhős, mégis érződik róla, hogy jó ember, szerethető és bátor, aki mindent feláldoz egy jobb ügy érdekében.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése