Könyvkritika: Nicolas Barreau - Piciny csodák kávézója

Nicolas Barreau

Piciny csodák kávézója (Das Café der kleinen Wunder)

Magyar kiadás éve: 2020

Fülszöveg:

„Igazán remélem, gyermekem, hogy egy nap majd találsz egy olyan embert, akivel a magasba szállsz…”

A 25 éves Nelly retteg a repüléstől, hisz a jelekben, és nem az a típus, aki egyszer csak kiveszi minden megtakarított pénzét a bankból, vásárol magának egy méregdrága piros táskát, majd egy hideg januári reggelen hanyatt-homlok otthagyja Párizst, és Velencébe utazik. De olykor történnek dolgok, melyek felborítják az ember életét. Például egy fájdalmas szerelmi csalódás vagy egy régi könyvben olvasott, talányos mondat. Néha el kell veszítenünk a talajt a lábunk alól ahhoz, hogy a hetedik mennyországba jussunk…

Nicolas Barreau (1980) Párizsban született, a Sorbonne-on tanult romanisztikát és történelmet. Párizsban, a fény városában játszódó, könnyed, romantikus regényeivel világszerte lelkes olvasók tömegeit hódította meg. A Piciny csodák kávézója a hetedik magyarul olvasható könyve.

   Kezdek már hozzászokni, hogy minden év februárjában érkezik  egy csodálatosan lehengerlő Nicolas Barreau kötet és ez idén most a Piciny csodák kávézója volt, amit nagyon vártam és ami teljesen elvarázsolt.

   Nálam még továbbra is A nő mosolya az etalon, de az új kötet szorosan ott van a Top 3-ban a Párizs mindig jó ötlet című kötettel együtt.

   Ez már a hetedik könyv a szerzőtől és remélem lesz majd olyan plecsni a Molyon, ahol azért jár kitüntetés, mert elolvastuk NB összes eddig magyarul megjelent művét. ;)

   Külön tetszett, hogy ebben a történetben nem minden esemény játszódott Párizsban, hanem most egy másik csodálatos város, Velence volt a terítéken.

   Igaz, hogy Barreau munkássága pont attól olyan egyedi és megismételhetetlen, hogy a helyszín mindig Párizs, a fények városa, de most kimondottan jól esett kicsit kiszakadni a régi közegből és behatóbban megismerni valami újat.

   A könyv egyébként kicsit nehezen indult, bevallom az első két-három fejezettel lassabban haladtam, de miután Nelly túljutott az önsajnálaton és eldöntötte, hogy változtat az életén, onnan egyből beindultak az események és minden felpörgött.

   Attól kezdve gyorsan haladtam az olvasással, faltam a lapokat és mindig azon kaptam magam, hogy én is álmodozok, mosolygok és újra remélek valami szépet.

   Egyszerűen imádtam a gránátköves gyűrű rejtélyét. 

   Hozzászoktam már, hogy az író nemcsak a romantikára vagy a város bemutatására fektet nagy hangsúlyt, hanem valami apró titokra is, ami végül mindig meglepő fejleményekkel szolgál és ami kihatással van a szereplők életére.

   Nellyt eleinte nem kedveltem annyira, kicsit idegesített, méghozzá azért, mert magamat láttam benne.

   Nem szívesen vallom be, de én is hasonló, túlságosan is óvatos és mindent túlaggódó személyiség vagyok, most pedig megint szembesülnöm kellett azzal, hogy nem éppen jól élem az életemet. :(

   Mindenképpen tanulságos volt, jó sok pozitív következtetés vontam le. Rájöttem, hogy nekem is sokkal spontánabbnak kellene lennem és megtanulni végre, hogy miként éljem jól, sokkal kevesebb stressz nélkül az életemet.

      Valentino karaktere először szintén taszított, mert Nellyhez hasonlóan nem bíztam benne és úgy gondoltam, hogy egy tipikusan olasz dzsigoló, akinek semmi sem szent és csak azért érdeklődik a lány iránt, hogy felírhassa hódításainak képzeletbeli listájára. 

   Utána, ahogy egyre többet szerepelt, egyre jobban megkedveltem és persze kiderült, hogy jóval összetettebb személyiség, akiben bőven van potenciál.

   Ebben a sztoriban Jeanne, a kissé földhöz ragadt unokanővér volt a józan ész hangja. Szuper volt látni, hogy ő és Nelly ennyire ellentétes nézeteket vallottak és képviseltek, mégis jól kiegészítették egymást.

   A helyszín most is varázslatosnak bizonyult. 

   Úgy éreztem, hogy én magam is Velence macskaköves utcáit taposom és ott gondolázok a sok híd alatt, elégedetten kanyarogva a Canal Grande vizén.

   Teljesen átjött a hangulat és a lírai leírások most is ámulatba ejtettek.

   Elvarázsolt, amikor Nelly, a hőn szeretett nagymama, Claire múltjába is bepillantást engedett nekünk, olvasóknak. Az ő élete is legalább olyan érdekes és fordulatos volt, mint az unokájáé.

    Egy újabb könnyed, végtelenül szórakoztató és kissé drámai, de romantikusan bizakodó sztoriról beszélünk, ami segít megmutatni, hogy mindig tovább kell lépni, hiszen az élet sosem áll meg, megy tovább és ha nem figyelsz eléggé lemaradsz róla, alig élsz igazán...

   Pár szó a borítóról:  A borító az egyik külföldi kiadás változata, amin háttal nekünk - természetesen piros - pöttyös ruhában Nellyt láthatjuk, aki felszabadultan öleli magához egész Velencét és az életet.

   Mint mindig, úgy most is illik a történethez. A táj pedig lenyűgöző.