Egy író - két könyv...Az egyik kötet NAGYON TETSZETT, a másik viszont NAGYON NEM
Sziasztok! :)
Most egy olyan bejegyzéssel jövök, aminek még 2018-ban volt egy előzménye. Akkor olyan népszerű könyves sorozatokról írtam nektek, amiket a többség NAGYON szeretett, én pedig NAGYON NEM.
Most pedig olyan könyvekről fogok írni, amiket ugyanaz az író írt, ám az egyik regény kimondottan szerettem, még a másikat utáltam.
Az ember sokszor azt gondolná, hogy ha ugyanattól a szerzőtől olvas valamit és egyszer már pozitív élmény érte, akkor nem fog csalódni, de sajnos mindig érhetnek kellemetlen meglepetések...
Íme a lista:
1.
Nail Gaiman: Csillagpor és Törékeny holmik
A Csillagpor az egyik kedvenc regényem és ez volt az első kötet, amit olvastam az írótól, pontosan azért, mert a filmet egyszerűen imádtam és gondoltam megpróbálkozok vele.
Szerencsére nem kellett csalódnom és habár sok mindenben eltér a kettő, attól még új kedvencet avattam.
Pár hónappal később a Soseholt is sorra került, ami szintén elnyerte a tetszésemet, ezért is gondoltam, hogy megpróbálkozok a Törékeny holmik novelláskötettel...
Nagyon nem kellett volna. Utáltam és nem is bírtam végigolvasni, valahol a felénél abbahagytam. Sok novella felkavart, az én ízlésemnek túl groteszk volt, néha undorító is.
Sokáig hanyagoltam Gaiman munkásságát, mert habár az egyik kedvencem mindig nagy lutrinak tartom ha tőle olvasok, de A temető könyve, az Északi mitológia és az Elveszett próféciák kicsit visszaadták benne a hitem.
2.
Dan Brown: A Da Vinci-kód és Eredet
A Robert Langdon sorozat második és ötödik kötetéről beszélünk.
Egy nem is olyan régi bejegyzésemben írtam már, hogy mennyire szerettem A Da Vinci-kódot és ezáltal Dan Brown munkássága iránt is érdeklődni kezdtem, tehát amikor 2018-ban idehaza megjelent az Eredet óriási elvárásokkal fordultam felé.
Addigra már a többi Robert Langdon kalandot is elolvastam és mindegyik tetszett.
A fülszöveg szerint Dan Brown végül választ ad arra a sokat feltett kérdésre, hogy Honnan is ered valójában az emberi élet?, de nekem hatalmas csalódás volt az ő végső megközelítése, ráadásul a valódi tettes kilétére is hamar rájöttem, így az egész hajcihő csak szimplán unalmas volt végig.
3.
Holly Black: A Fehér Macska és A kegyetlen herceg
A Fehér Macskát még valami Könyvmolyképzős akció keretein belül vettem meg, ráadásul nem csak ezt az egy kötetet, hanem rögtön az egész trilógiát. Sajnos a második és a harmadik kötet azóta is ott porosodnak a polcomon olvasatlanul.
Amikor olvastam az első részt, akkor még nem is találtam annyira rossznak, de miután oda került a sor, hogy jöjjön a következő rész, akkor egyszerűen nem tudtam rávenni magam az olvasásra, mert eszembe jutott, hogy mennyire unszimpatikusak voltak a szereplők és egyikükkel sem tudtam együttérezni.
A kegyetlen hercegnek azért adtam végül egy esélyt, mert imádom a tündéres sztorikat és a fülszöveg érdekesnek tűnt.
Tetszett is nagyon, de az az igazság, hogy még itt sem tudtam rávenni magam a folytatásra, mert ebben a sztoriban meg a végeláthatatlan politikai csatározások taszítanak...
4.
Kerstin Gier: Időtlen szerelem trilógia és a Fellegszálló
Az Időtlen szerelem trilógiát úgymond még egy ültő helyemben olvastam el, mármint úgy, hogy a három részt pontosan egymás után és mást addig nem is szorítottam be közéjük.
Szerettem azt a trilógiát. Kellemesen romantikus, megspékelve egy kis időutazással, misztikummal, tele poénokkal és persze az imádnivaló Xemeriussal. (L)
A Fellegszálló is óriási várakozásokkal töltött el, hiszen szeretem az elegáns szállodákban játszódó történeteket, ráadásul volt benne egy izgalmas krimi szál, a borító pedig csodálatos.
Számomra túlságosan is lassan indult be, az eleje egyáltalán nem volt érdekfeszítő, sokszor unatkoztam rajta.
Vártam, hogy történjen végre valami, de fejezeteken át csak az átlagos szállodai mindennapok nyüzsgő forgatagáról olvashattunk, ami egyébként nem baj, csak a könyv címkéi és fülszövege szerint, többek között fantasy és krimi szálak is vannak benne…
5.
L. J. Smith: Vámpírnaplók és a Titkos Kör
A Vámpírnaplók könyveknek csak az első négy része tetszett igazán és szerintem ott kellett volna abbahagyni, mivel az ötödik, hatodik és hetedik rész mind borzalmas volt és alig vártam, hogy a végére érjek. 
Soha nem is fejeztem be, leginkább azért, mert olyan volt, mintha nem is ugyanaz írta volna a folytatást.
Ellenben a Titkos Kör trilógiát nagyon szerettem, mert tetszett az a ködös, titokzatos, kicsit misztikus hangulata, a varázslatok és a boszorkányság megközelítése, ráadásul sosem kedveltem még olyan negatív, tipikus antihős karaktert, mint Faye Chamberlain-t.
6.
Veronica Roth: A beavatott trilógia és az Árnyak és jelek
A beavatott trilógia és a kiegészítő Négyes novelláskötet az egyik kedvenc disztópiás könyvem, Az Éhezők Viadala mellett, ráadásul azon ritka kivételek közé tartozom, akik elégedettek voltak a befejezésével is.
Persze szomorú voltam miatta és sírtam, mint a kutya, de Tris önfeláldozása teljesen reálisan hatott és illett a karakterhez, meg ahhoz, amint mindig is képviselt.
Az Árnyak és jelek könyvet mindenképpen szerettem volna elolvasni, habár sosem szerettem igazán a sci-fit.
Ennél a történetnél viszont még a vásárláshoz sem jutottam el, mert a könyvesboltban elolvastam az első három fejezetet és egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése