Könyvkritika: Colleen Hoover - Verity

Colleen Hoover

Verity (Verity)

Magyar kiadás éve: 2020

Fülszöveg:

Lowen Ashleigh, az anyagi csőd szélén álló, küszködő író élete állásajánlatát kapja, amikor Jeremy Crawford, a bestseller szerző Verity Crawford férje felkéri, hogy balesetben megsérült felesége helyett megírja az asszony sikersorozatának befejező részeit.
Lowen megérkezik a Crawford házba, hogy átnézze Verity többévnyi jegyzeteit és vázlatait, remélve, hogy elegendő anyagot talál a munka elkezdéséhez. Csakhogy az irodában nemcsak kaotikus állapotok fogadják, hanem egy önéletrajz is, amit az asszony a legnagyobb titokban írt. A kézirat minden oldala vérfagyasztó vallomást rejt, köztük annak az éjszakának a történetét, ami örökre megváltoztatta a család életét.
Lowen először úgy dönt, hogy nem mutatja meg Jeremynek a kéziratot, mert annak tartalma még több fájdalmat okozna a gyászoló apának. De ahogy a férfi iránti érzelmei egyre erősebbé válnak, rájön, hogy talán mégis fel kéne fedni Verity mocskos titkait.
Egy egyedülálló romantikus thriller a New York Times bestseller szerző Colleen Hoover tollából.

   Ez volt az első Kristály pöttyös könyvem, hiszen nem igazán vagyok oda a pszicho-thrillerekért, de erre a kötetre már nagyon kíváncsi voltam, mert csupa-csupa jót hallottam/olvastam róla.

   A történet egyébként egyszerre romantikus, erotikus sztori, amiben vannak thriller elemek, de szerintem nem ezeken volt a hangsúly, ami egy cseppet sem zavart.

   Inkább valamiféle csavaros lélektani kriminek mondanám, amit átsző a sok titok, hazugság, képmutatás, gyűlölet és persze a tiltott romantika.

   Colleen Hoover rendkívül népszerű író idehaza is és nem hiába. Az ő történetei valahogy mindig kiemelkedőek, egyik sem hasonlít a másikhoz, kliséktől mentesek, fordulatosak és megdöbbentőek.

   A Verity egy hideglelős, borzongatós, de mélabús, kissé reménytelen sztori, legalábbis mindenképpen így indul, aztán pedig két szálon kezd futni, hiszen Lowen, a főszereplő író, akárcsak maga a címszereplő, Verity. 

   Ez a könyv - a könyvben megoldás roppant módon tetszett. Először azt hittem, hogy majd követhetetlen lesz, esetleg zavaró, de nem volt az, hiszen egy önéletrajzi műről van szó benne, ami tulajdonképpen visszaemlékezésekként hat.

   A szereplők megosztóak, cseppet sem hibátlan karakterek, akik esendőek, végtelenül emberiek, némelyikük pedig elvetemült és gonosz. Ettől is volt annyira hatásos és reális ez az egész.

   A Lowen és a Jeremy között működő kémia elképesztő volt. Imádom a tiltott románcokat. Ők mindketten megtört lelkek, akik igyekeznek észrevétlenek maradni és egyszerűen csak túlélni a mindennapokban. Kedveltem őket, mert csetlő-botló személyiségük és a múltban történt rossz dolgok csak még jobban összekovácsolták őket.

   Aztán persze ott van maga Verity, akiről még most sem tudom pontosan, hogy mit is gondoljak?! A nyomasztó jelenléte, a balesetéből adódó némasága és látszólagos tehetetlensége csak még inkább elképesztővé tette őt, akárcsak az önéletrajzi írása, amiben egy elborult, féltékeny és szeszélyes, veszélyesen követelőző nőt ismerhettünk meg, aki egyszerűen kiszámíthatatlan volt és talán még most is az...

   Mert a látszat ellenére egyre több gyanús dolog és baleset történik a Crawford család házában, ahol aztán még több sötét és ijesztően mocskos dologra derül fény.

   Olvasás közben már egyáltalán nem lehetett tudni, hogy valójában ki az áldozat és ki a bűnös?! Végül mindenki gyanús volt, néha még maga Lowen is. Komolyan. Felmerült bennem, hogy talán képzeli az egészet és ő a legbetegebb karakter.

   Nekem azért tetszett annyira, mert az alaptörténet, vagyis a mindig ott kísértő feleség jelenléte, a múltbéli tragédiák, valamint maga a Crawford birtok, az egyik legnagyobb kedvencemhez a Manderley-ház asszonyához tette hasonlóvá, közben pedig volt egy Gillian Flynn féle Holtodiglan beütése is.

   Az biztos, hogy egy cseppet sem mindennapi könyv, ráadásul jócskán kilóg a CoHo tollából származó többi alkotás sorából, ami persze egyáltalán nem baj. Sőt, ezzel csak megint azt bizonyítja az írónő, hogy milyen sokoldalú tehetség.

   Szuper volt belelátni az írás, az alkotás folyamatába, hogy mi játszódik le valójában egy író fejében, amikor leül és elkezd megteremteni egy egyedi világot vagy egy olyan történetet, amit előtte még senki sem vetett papírra.

   Furcsálltam, hogy Lowen olyan író, aki kerüli a nyilvánosságot és semmiféle kapcsolatot nem tart az olvasóival, szinte már irtózik, fél tőlük. Ez kicsit szokatlanul hatott, hiszen ő ebből él, így mindent el kellene követnie, hogy még népszerűbb legyen, ezáltal pedig kelendőbbé váljanak az írásai is.

   Mindenképpen ajánlom, mert egy megrázó, sokkoló, néhol gyomorforgató sztoriról beszélünk, ami garantáltan odaszegez majd a székhez és sokáig nem ereszt.

   A vége totálisan letaglózott, mert nem igazán szeretem az olyan könyveket, ahol nekünk, az olvasóknak kell eldöntenünk, hogy mi is történt valójában, de ide valahogy teljesen passzolt és igazságosnak éreztem.
   Vajon mi történt valójában? Tényleg nem tudom. Nagyon elgondolkodtató. Mindvégig annyi gyanús jel van Verity bűnösségére, mégis felmerül az emberben, hogy mi van ha nem volt ennyire gonosz?
   Ám aztán ott van az is, hogy komolyan ilyen fatális véletlenen, ilyen hihetetlenül abszurd félreértésen csúszott volna el egy család élete? Áhhhhhh. Őrület.

   Pár szó a borítóról: A borító az egyik külföldi változat eredetije, ami nekem egyáltalán nem tetszik. Igazából annyira nem is értem, hogy mit akarna szimbolizálni, viszont szuperek a sötétzöldes-neonos, mustár sárga árnyalatok, de ennyi. Se több, se kevesebb.

   Tipp: A könyv leginkább olyan volt, mintha összemixelték volna Daphne du Maurier - A Manderley-ház asszonya című klasszikusát és a Gillian Flynn féle Holtodiglan legjobb elemeit, szóval ha ezeket a köteteket szeretted, akkor a Verity is egy neked való alkotás lesz.