Gyilkos a házban? avagy ha tetszett a sorozat, akkor olvasd el ezeket a könyveket is

 Sziasztok! :)

   Ez a bejegyzés most egy Tipp! tartalmú ajánló lesz és azoknak szól, akik szerették a Gyilkos a házban (Only Murders In The Building) sorozatot. 
   A három könyvben az a közös, hogy mindegyik egy olyan épületben játszódik, ami igazán különleges és sok-sok sötét titkot rejt.

   Íme három kötet:

1. Riley Sager - Zárj ​minden ajtót! 
   Egy luxuslakásokat magába foglaló épület, New York belvárosában, amit csak az igazán kiváltságosok engedthetnek meg maguknak, ám főszereplőnk, Jules, mégis ide kerül, ebbe az elit körbe, méghozzá lakásfelvigyázónak.
   Jó pénz, könnyű munka, neki pedig szüksége van rá, hiszen a bankszámlája üres, nemrég rúgták ki a munkahelyéről és a barátjával is szakított.
   Túl szép, hogy igaz legyen, de attól még azonnal elvállalja, hogy aztán rögtön az események sűrűjében találja magát.
   A sztori két szálon fut, egyik a jelenben, ahol Jules már a kórházban van és elmeséli az őt körülvevő orvosoknak, hogy mi is történt vele valójában, a másik pedig a múltban, pár nappal ezelőtt játszódik, ahol azt láthatjuk, milyen borzalmas dolgok vezettek el odáig, hogy a lány egy autó elé vesse magát.
   Ami leginkább megfogott ebben a sztoriban, az a légkörteremtés, a feszültséggel teli várakozás, a szép ívű, lassú felépítés, ami lehetővé tette, hogy minden fejezet után, rögtön a következőt akarjam.
Fülszöveg:
Luxuslakás ingyen és mellé extra fizetés, hogy New York legelegánsabb, legkülönlegesebb épületében egy csodás apartmanra vigyázz – Jules számára szinte égi szerencse az álláshirdetés.
Csupán néhány szabályt kell betartania, miután beköltözött:
-tilos látogatót fogadnia;
-tilos éjszakára üresen hagynia az apartmant;
-tilos beszélgetnie a gazdag, híres lakókkal;
-és tilos posztolnia az ingatlanról.
Aztán Jules összeismerkedik Ingriddel, aki egy másik luxuslakásra vigyáz ugyanebben az elegáns épületben. Ingrid szerint itt senki és semmi nem az, aminek látszik. És Ingrid másnapra eltűnik…
Nemsokára kiderül, nem Ingrid volt az első, akinek nyoma veszett a lakók közül.


2. Lucy Foley - Lakás ​Párizsban
   A társasház, a sumákoló és gyanús szomszédok, a titkos, falakban elrejtett járatok, egy eltűnt ember és persze önjelölt, amatőr nyomozónk, jelen esetben Jess, na ezek valóban hozták az Only Murders in the Building légkörét.
   A váltott szemszög pedig még jobban bonyolította a dolgokat, ezáltal ugyanakkor sokféle karakter gondolatait, félelmét és vágyait megismerhettük.
   A szereplők igen sokan voltak, ráadásul változatosak, érdekesek és megosztóak, telis-tele hibákkal, mégis, valamilyen szinten emberiek, esendők, néha kicsit szerethetőek.
   Csavarokban nem volt hiány, bizonyos dolgok kiszámíthatóak voltak, mások meg teljesen megleptek.
Fülszöveg:
Nyiss ​be
Nálad van a rejtély kulcsa
Jessnek mindent újra kell kezdenie, nulláról. Le van robbanva anyagilag, nincs senkije, az utolsó munkahelyéről enyhén szólva nem ideális körülmények között távozott. A féltestvére, Ben se valami lelkes, amikor a lány rákérdez, lakhat-e nála kis ideig. De Ben nem mond nemet, és Jess Párizsban biztos mindent jobb színben lát majd. Viszont amikor bejut a lakásba – hű, nagyon puccos lakás, Bennek vajon honnan van rá pénze? –, Bent éppenséggel nem találja.
Jess a féltestvére távollétében próbálja kiismerni magát Ben ügyei közt, de egyre több a kérdése. A szomszédok különös figurák, nem túlzottan barátságosak. Jess a múltja elől menekült, így került Párizsba, de mi a helyzet Ben jövőjével?
A bulizós
A jó fej
Az alkoholista
A krízisbe jutott lány
A concierge
Ebben az épületben mindenki szomszéd. És mindenki gyanús. Mindenki tisztában van azzal, hogy a többiek titkolnak valamit.


3. J. P. Delaney - A lány a múltból 
   Egyetlen szereplőt sem tudtam igazán megkedvelni, ami szintén negatív élményként hatott.
Edward tökéletesség mániája, az agyamra ment. Oké, valaki legyen maximalista az életben és minimalista az építészetben, de ne ilyen elmebeteg szinten. Ennek a hapsinak megfelelni kész Mission: Impossible. Sőt, igazából ha létezne ilyen férfi és én találkoznék vele, akkor elküldeném a fenébe…:D
   A múlt és a jelen váltakozásai néha picit zavaróak voltak, főleg amikor párhuzamosan haladt a cselekmény és szinte ugyanaz történt, ugyanazok a dolgok lettek elmondva. 
   Furcsa volt, de értettem a lényeget: az író így akarta érzékeltetni, hogy a két nővel ugyanazok a dolgok történtek meg.
   A befejezés viszonylag kerek, lezárt, persze az új lány megjelenése azért kérdéseket vet fel.
Fülszöveg:
Írja ​össze azokat a tárgyakat, amelyeket nélkülözhetetlennek tart!
A kérdés különösnek, sőt tolakodónak tűnik – és a két nő számára, akik megválaszolják, pusztítóak lesznek a következmények.
EMMA
A sokkoló betöréstől megviselt Emma új lakásba akar költözni, ám egyetlen lakást sem talál megfizethetőnek vagy elég biztonságosnak. Egészen addig, amíg meg nem érkezik a Folgate Street egy számba. A ház az építészet remeke: minimalista tervrajz, halvány kő, táblaüveg, égig érő falak. Ám vannak szabályok. A titokzatos építész, a tervező, továbbra is parancsol a házban: nincs könyv, nincs díszpárna, nincs fénykép, sem rendetlenség, egyáltalán semmiféle személyes tárgy. A teret arra szánták, hogy megváltoztassa azt, aki benne él – és ez be is következik.
JANE
Magánéletének tragédiája után Jane új életet akar kezdeni. Amikor rátalál a Folgate Street egyes számra, azonnal megtetszik neki a ház, és annak zárkózott, vonzó tervezője. Röviddel beköltözése után Jane értesül a hozzá külsőre és korban is hasonlító, előző lakó tragikus balesetéről. Miközben Jane megpróbálja szétszálazni az igazságot és a hazugságot, akaratlanul is ugyanazokat a mintákat követi, ugyanazokat a döntéseket hozza, ugyanazokkal az emberekkel hozza össze a véletlen, és ugyanazt a rettegést éli át, mint az előző lány.

Megjegyzések