Könyvkritika: Lucy Foley - Lakás ​Párizsban

Lucy Foley

Lakás ​Párizsban   (The Paris Apartment)

Magyar kiadás éve: 2022

Fülszöveg:

Nyiss ​be

Nálad van a rejtély kulcsa

Jessnek mindent újra kell kezdenie, nulláról. Le van robbanva anyagilag, nincs senkije, az utolsó munkahelyéről enyhén szólva nem ideális körülmények között távozott. A féltestvére, Ben se valami lelkes, amikor a lány rákérdez, lakhat-e nála kis ideig. De Ben nem mond nemet, és Jess Párizsban biztos mindent jobb színben lát majd. Viszont amikor bejut a lakásba – hű, nagyon puccos lakás, Bennek vajon honnan van rá pénze? –, Bent éppenséggel nem találja.

Jess a féltestvére távollétében próbálja kiismerni magát Ben ügyei közt, de egyre több a kérdése. A szomszédok különös figurák, nem túlzottan barátságosak. Jess a múltja elől menekült, így került Párizsba, de mi a helyzet Ben jövőjével?

A bulizós

A jó fej

Az alkoholista

A krízisbe jutott lány

A concierge

Ebben az épületben mindenki szomszéd. És mindenki gyanús. Mindenki tisztában van azzal, hogy a többiek titkolnak valamit.

   Eddig még sosem olvastam Lucy Foley-tól, ez volt az első könyvem tőle, pedig már szemeztem a Vadászpartival és a Vendéglistával is, hiszen csupa jót hallottam róluk, ám mégis úgy voltam vele, hogy óvatos vagyok a felkapott kötetekkel.

   Aztán közben új, kedvenc sorozatom lett az Only Murders in the Building vagyis a Gyilkos a házban Hulu széria, ennek a kötetnek meg hasonló a fülszvege, szóval végül bátorságot vettem magamon és megrendeltem.

   Kimondottan gyorsan haladtam vele, pörögtek a lapok, izgalmasnak bizonyult és rendkívüli módon olvastatta magát. Külön öröm a számomra, hogy habár sok-sok fejezetből állt, azok mind rövidek és lényegre törőek voltak. Valami nekem mégis hiányzott belőle, nem ájultam el tőle annyira, mint mondjuk egy Agatha Christie krimitől. 

   Úgy látszik ebből már sosem fogok kinőni. Az ilyen témájú regényekben, nekem az ő művei az etalonok, minden más csak halovány utánzat...;)

   Biztos vagyok benne, hogy nem fogom megvenni a további köteteit, de majd ha egy jó thrillerbe oltott krimire vágyok, akkor ki fogom kölcsönözni a könyvtárból a Vadászpartit és a Vendéglistát.

   Maga a helyszín, Párizs, elnyerte a tetszésemet. Átjött és magával ragadt a francia hangulat, ám közel sem annyira, mint mondjuk egy Nicolas Barreau történet esetében.

   Az viszont biztos, hogy itt nem is ezen volt a hangsúly, Párizs inkább csak egy plusz színt adott a cselekménynek, az események játszódhattak volna bárhol, attól még ugyanilyen kiszámíthatatlanok, sokkolóak és meglepőek maradnak.

   A társasház, a sumákoló és gyanús szomszédok, a titkos, falakban elrejtett járatok, egy eltűnt ember és persze önjelölt, amatőr nyomozónk, jelen esetben Jess, na ezek valóban hozták az Only Murders in the Building légkörét.

   A váltott szemszög pedig még jobban bonyolította a dolgokat, ezáltal ugyanakkor sokféle karakter gondolatait, félelmét és vágyait megismerhettük.

   A szereplők igen sokan voltak, ráadásul változatosak, érdekesek és megosztóak, telis-tele hibákkal, mégis, valamilyen szinten emberiek, esendők, néha kicsit szerethetőek.

   Számomra Ben, az eltűnt fiatalember karaktere lett a legmegosztóbb, a leginkább unszimpatikusabb és mégis a legérdekesebb. Szinte csak visszaemlékezésekből ismertük meg őt vagy mások véleményéből, mégis egy igen kiszámíthatatlan, önző, a saját érdekeit előtérbe helyező, mindenkin átgázoló férfinak gondolom még most is. Szerintem megérdemelte amit kapott, egyáltalán nem tudtam őt sajnálni, még akkor sem, ha újságíróként ez volt a dolga, hogy nyomozzon, beépüljön.

   Theo és rajta keresztül az írónő, az utolsó fejezetek egyikében kiváló leírást adott Jessnek Ben valódi jelleméről, amivel teljesen egyet tudtam érteni.

   Jesst én sem kedveltem meg, valahogy tényleg nem volt jól kidolgozva, elsiklott a többi szereplő között. Egyetértek azokkal a Molyokkal, akik hasonló véleménnyel voltak róla.

   Előtérbe került az újrakezdés, a mérgező szülők szerepe, az alkoholizmus, az öngyilkosság, a megszállottság, a hűtlenség, a magány, valamint az erőszak, a korrupció és a prostitúció is.

   Igen komoly témákat boncolgatott, ez nem vitás, de akkor sem voltam vele teljesen elégedett.

   Az biztos, hogy az utolsó 70 oldalon jól felgyorsultak az események, ráadásul beigazolódott a gyanúm az áldozat valódi kilétét illetően, ám a tettest például mégsem sikerült kitalálnom.

   Csavarokban nem volt hiány, bizonyos dolgok kiszámíthatóak voltak, mások meg teljesen megleptek.

   Egyszeri kikapcsolódásnak tökéletesen megfelelt, jó volt megismerni Lucy Foley stílusát, elmerülni a munkásságában és a körülötte kialakult hype-ban, de ennyi.

   Pár szó a borítóról:  A borító az egyik eredeti kiadás magyarosított változata. Sötét, baljós, ám letisztult, egyszerű.

   A nyitva hagyott ajtó, a kiszűrődő fény, ami árnyékot vet, méghozzá az Eiffel-torony sziluettjét. Igazán találó.