Az én könyvlistám - 2. rész

 Sziasztok! :)

   Pár napja hoztam már ennek a bejegyzésnek az előzményét és habár tudom, hogy az eredeti könyvlista hét kötetből áll, én most mégis öt könyvet hozok a múltkori mellé, így lesz tíz darab regény a saját listámon.

   Íme:

6. Amanda Stevens - A birodalom
   Az első olyan kötetem volt, amit egyetlen délután leforgása alatt olvastam el úgy, hogy igazából csak a mosdóba mentem ki és enni, inni. 
   Egy ültő helyemben, pár óra alatt végeztem vele.


7. C. S. Lewis - A végső ütközet
   A teljes Narnia krónikái sorozat mérföldkőnek számít nálam, hiszen ebből írtam a szakdolgozatomat az egyetemre, így kivételesen fontos a számomra, de A végső ütközet még kiemelkedőbb, hiszen a hét kötet közül ez a fő-fő kedvencem.


8. Dan Brown - A Da Vinci-kód
   Emlékezetes kötet a tartalma és a körülötte kialakult negatív és pozitív hype miatt is, megosztó mind a mai napig, de én imádtam, többször olvastam már, ráadásul a suliban a pad alatt, az órákon is olvastam, mert annyira tetszett. :)


9. Agatha Christie - Hétvégi gyilkosság
   Nagymamámtól kaptam ajándékba egy csomó AC könyvet és ez volt az első, amit olvastam a szerzőtől. 
   Érdekessége, hogy a számomra azóta is ez a legkevésbé tetsző AC mű , de akkor is berántott és megszeretette velem a krimi királynőjének munkásságát, ráadásul ez volt az első Poirot regényem is.


10. Agatha Christie - Paddington 16.50
   A második AC kötet volt, amit olvastam és az első Miss Marple történetem, ami azóta is hatalmas kedvencem.
   Emlékezetes, hiszen a végéből pont hiányzott tíz oldal, így először nem tudtam meg, hogy ki a gyilkos, kölcsön kellett kérnem az egyik ismerősömtől egy másik példányt.

Megjegyzések