Könyvkritika: Mary Ann Shaffer és Annie Barrows - Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság

Mary Ann Shaffer és Annie Barrows

Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság (The ​Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society)

Magyar kiadás éve: 2010, 2018

Fülszöveg:
1946 ​januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.

   Még most is a hatása alatt vagyok és nem is tudom, hogy mit írjak róla, mert annyira tetszett, így félek, hogy túlontúl lelkes igyekezetemben, hogy az egekig magasztaljam, inkább csak sületlenségeket fogok összehordani.
   Megpróbálom megemberelni magam és összeszedni a gondolataimat.
   Ez a könyv számomra az a bizonyos, nagybetűs KÖNYV. Gyógyír és balzsam a léleknek.
   Sosem gondoltam volna, hogy egy levélregény valaha így fog tetszeni. Eddig nem igazán voltam oda az ilyen felépítésű művekért és megmondom őszintén, az utolsó pillanatig kételkedem benne, hogy tetszeni fog. Leginkább attól tartottam, hogy majd képtelen leszek követni az eseményeket, hiszen ebben a sztoriban egy fia párbeszéd sincsen.

A magyar kiadás - egyik - borítója

   Jó, persze, a szereplők valamikor teljes beszélgetéseket idéznek egymástól, de az akkor sem olyan direkt, közvetlen, mint amikor leírva látjuk a dolgokat és egyszerűen attól halad előre a cselekmény.
   Itt viszont csodálatosan nyomon lehetett követni minden fontos részletet és egyszerűen nem is hiányoztak a dialógusok.
   A két írónő egy rettentő nehéz témát, a II. világháború és a német megszállás borzalmait dolgozza fel, mégis, a könyv könnyed, teljes kikapcsolódást nyújt, úgy, hogy közben megannyi történelmileg hű részlet és esemény tárul a szemünk elé.
   Azt is bevallom, hogy eddig nem igazán olvastam ilyen témában, méghozzá azért, mert egyszerűen nem veszi be a gyomrom. Ez lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom, de lelkileg nem igazán vagyok erős és az akkoriban történt szörnyűségek, a holokauszt, a katonai megszállás és az a sok-sok értelmetlen halál és kín egyszerűen nem nekem való.
   Persze ezekből itt mind-mind kaptunk bőven, néhol részletes leírásokkal, mégis helyén tudtam kezelni a dolgokat, mert a szerzők, egyszerűen finom érzékenységgel és szédületes fogalmazásmóddal álltak neki a dolgokhoz.
   Nagyon megviseltek, amiket az állatokkal és a nőkkel való bánásmódról olvastam, mert képtelen vagyok felfogni, hogy miként történhettek ilyen dolgok?! :(
   Ám ezek mellett a negatív és embertelen témák mellett, mégis akadt megannyi báj, könnyedség, végtelen humor, lélekemelő romantika, izgalom és kaland. A történet egyszerűen tökéletes.
   Itt-ott vannak hibái, mert számomra például meglepő és kicsit irreális volt, hogy egy ilyen apró szigeten, mint Guernsey, hirtelen annyi ember szeret olvasni és akar az Krumplihéjpite ​Irodalmi Társasághoz tartozni, csak úgy, önszántából, de aztán rájöttem, hogy miért is ne? Lehet, hogy vannak még ilyen emberek, csak éppen - főleg, látva a mai fiatalokat - én vesztettem el a hitem az olvasás valódi szeretetében.

   A lapokról sütött a könyvek és az olvasás iránti megingathatatlan hűség.
   Miközben haladtam előre a történetben, azon kaptam magam, hogy mosolygok és ez egyszerűen így volt jól. Teljesen magával ragadott és kellett is, hiszen ha emlékeztek, akkor ellőtte pár nappal, az Egy kis szívesség című thrillert olvastam és jól esett, hogy vannak még a világon ilyen megkapó és ámulatba ejtő történetek.
   A szereplőket egyszerűen imádtam.
   Julietet végig Lily James-ként láttam magam előtt, hiszen a filmben ő alakítja Ashton kisasszonyt. Annyira drukkoltam, hogy végül kerekedjen fel és látogasson el a szigetre. Reméltem, hogy észhez tér és nem adja meg magát az elvárt társadalmi normáknak. Kiváló és végtelenül szimpatikus hősnőt ismertem meg benne, akire bármikor szívesen fogok visszagondolni.
   Aztán persze még ott volt az egész Irodalmi Társaság.

Juliet Ashton

   A csendes, mélabús Dawsey, akinek úgy drukkoltam, aztán a szertelen, kissé kelekótya Isola, akit régen látott húgomként üdvözöltem, na meg persze a mindenki által egekig magasztalt és sokat szeretett Elizabeth, akiről később kiderült, hogy még Julietnél is nagyobb hős volt.
   Persze mindenki mást a szívembe zártam, róluk is ódákat zenghetnék még, de őket négyüket különösen megszerettem.
   Teljesen meglepett, hogy egy levélregényben lehet szerelmi háromszög, de ebben bizony volt, ráadásul nem abból a megterhelő, a hajamat tépem fajtából, hanem abból a szívmelengető, én akkor is a magányos, szótlan, de csupa szív férfinek drukkolok típusból.
   Akadtak még szépséges tájleírások is, melyek hatására úgy éreztem, hogy rögtön hajóra kell szállnom és a Csatorna - szigetek felé kell vennem az irányt.

Juliet és Dawsey

   Keresgéltem, hogy legalább minimálisan hasonló könyvet találjak, bár kétlem, hogy lesz ilyen, de gyorsan megrendeltem a Levelek ​Skye szigetéről című regényt, ami hasonló témában, hasonló műfajban íródott, ráadásul, szinte ugyanennyi százalékon áll a Molyos értékelések alapján. Hátha...
   Mit is mondhatnák még?
   Kezdem igazán megkedvelni a Park Könyvkiadót, mert roppant ízlésesen és szépen szerkesztve jelentetik meg a köteteiket, nem mellesleg pedig, már a Nicolas Barreau könyveknél is tetszett a hozzáállásuk. Érdemes megjegyezni a nevüket, mert úgy gondolom, hogy igényesek, odafigyelnek az olvasókra, ráadásul tényleg érdekli őket, hogy milyen témában adnak ki műveket.
   Jó szívvel, derűs emlékekkel ajánlom ezt a könyvet, hiszen úgy vélem tanulságos, elgondolkodtató és igazán különleges olvasmány.

Juliet, a Társaság néhány tagja és az a bizonyos pite

   Egy részét, szombaton, kora este, a városunk parkjában ülve, egy padon olvastam és még az sem zavart, hogy közben jól összecsipkedtek azok a vérszívó szúnyogok...
   Pár szó a borítóról:  Molyon láttam, hogy páran kifogásolták a borítót, mert filmes és itthon úgy sem fog megjelenni a film, ráadásul olyan fura szögből vannak rajta lefényképezve a karakterek, nekem mégis tetszik.
   Hangulatos és jól átadja a könyv egyik fő cselekményszálát. A színek elbűvölőek.
   Imádom a jobb sarokban lévő postai bélyegeket és pecsétet. Kedvem támad tőle tollat ragadni és levelet írni valakinek.

Juliet megérkezik Guernsey-be.