Könyvkritika: Susan Ee - A vég napjai

Susan Ee

A vég napjai (End of Days)

Penryn és a vég napjai trilógia – 3. rész

Magyar kiadás éve: 2016, 2017

Fülszöveg:

Penryn és Rafi menekülnek, miután az angyaloktól sikerül megszökniük. Kétségbeesetten keresnek egy orvost, aki helyre tudná hozni azokat a változtatásokat, amiket az angyalok végeztek Rafin és Penryn húgán. Kutatás közben felbukkan valami Rafi múltjából, és olyan sötét erőket szabadít el, melyek mindkettejükre nézve végzetesek lehetnek. 

Az angyalok által az emberekre szabadított apokaliptikus rémálomban mindkét oldal a totális háború felé sodródik. Valószínűtlen szövetségek köttetnek, a haditervek folyton módosulnak. 

De ki fog győzedelmeskedni? 

A Föld feletti uralomért folyó harcban Rafinak és Penrynnek döntenie kell, melyik oldalra álljanak, kit válasszanak: a saját fajtájukat vagy egymást? 

   A végére értem és még mindig a hatása alatt vagyok, de most az egyszer nem kimondottan jó értelemben. :( 

   Habár örülök, hogy adtam még egy esélyt a trilógiának és elolvastam, az az igazság, hogy sajnos azoknak a táborát kell erősítenem, akik elégedetlenek voltak a lezárással és az egész befejező kötettel.

   Viszonylag jól haladtam vele, hiszen most is izgalmasnak bizonyult és a rövid, de tartalmas fejezetek lehetővé tették, hogy hamar a végére érjek. 

   Mégsem tudok sok jót írni róla, mert számomra, leginkább az összecsapottság érzését keltette.

   Amikor az utolsó öt fejezethez értem és láttam, hogy már csak alig van vissza az egész könyvből...na akkor rájöttem, hogy ez bizony egy nagyon, de nagyon elkapkodott befejezés lesz.

   Nem igazán értettem, hogy az írónő miért éppen így zárta le a történetet?!

A magyar kiadás borítója

   Ha emlékeztek még, akkor az előző kötetről írt bejegyzésemben felsoroltam egy csomó dolgot, amiket izgatottan várok és amikre kíváncsi vagyok. Ezekből sajnos az égvilágon semmi, de semmi nem valósult meg. Hű, de csalódott vagyok.

   A történet egyébként ott folytatódik, ahol az előző kötetben véget ért. Tehát nincsenek üres járatok, nem telik el még egyetlen nap sem, már az első fejezettel és az első mondattal az események sűrűjében találjuk magunkat.

   Rafi és Penryn menekülnek, mint mindig, közben keresik a megfelelő orvosi ellátását Paige-nek, aki most már többféle okból is különlegesnek számít.

   Az angyalok ott pusztítanak ahol tudnak, az emberek szervezik a visszavágást, Penryn pedig egyre jobban érzi, hogy gyengéd érzelmeket táplál az arkangyal irányába. 

   Ez mind szép és jó lehetett volna, hiszen bőven akadt benne potenciál, mégis úgy érzem, hogy az írónő nem használta ki az általa kreált és az előző részekben lefektetett, felvezetett  alapokat.

   Mindössze sajnos két pozitívumot tudok megemlíteni.

   Az egyik, a könyv közepénél lévő pár olyan fejezet, amikben a Pokol és a démoni hierarchia bemutatása került a középpontba. Remélem, hogy ezzel nem árulok el nagy spoilert. 

   Ezeknél a részeknél ámultam, mert igazán részletesnek és kreatívnak találtam. Ekkor visszatért belém a remény, hogy ebből a sztoriból még valami jó is kisülhet, valami igazán egyedi is kikerekedhet. Ám sajnos megint nem lett igazam.

   A második pozitív dolog, az maga Beliel karaktere volt, akit az egésznek a végére sikerült kicsit megértenem és megsajnálnom. Félte értés ne essék, hiszen nem kedveltem meg és még mindig elítélem a tetteit, de megtudtuk, hogy milyen események, milyen történések vezettek odáig, hogy velejéig gonosszá és romlottá vált.

   Az ilyet szeretem, hiszen nem minden csak fekete és nem minden csak fehér. Aki jóságos, az követhet el végzetes hibákat és megbocsáthatatlan tetteket, aki pedig gonosz, tehet néha jót is, hiszen ilyen esendőek és követhetetlenek vagyunk mi, emberek. Ebben az esetben, bukottak...

A kép forrása

   Tetszett még a Felvigyázók csapata is, bár ők olyan keveset szerepeltek, hogy szinte semmit sem tudtunk meg róluk. Szerintem jobb lett volna már az előző kötetben behozni őket.

   A lényeg pedig még mindig az, hogy miután elolvastam a könyvet, tanácstalanságomban a fejemet vakartam. Egyébként könnyen lehet, hogy ez most az értékelésemen is érződik, hiszen nagyon sokszor meg kellett állnom és erősen gondolkodnom, hogy miket is írjak. 

   Megannyi megválaszolatlan kérdés maradt és ez számomra bántó. Olyan, mintha az írónő sem tudta volna eldönteni, hogy akkor miként is fejezze be?!

   A romantikus részek kevés hangsúlyt kaptak. 

   Akik azt gondolták, - mint én is - hogy láthatják majd Rafi és Penryn kapcsolatának révbe érését, vagy legalábbis bővebb kibontakozását, azoknak szintén csalódniuk kell.

Az írónő

   Már az előző részekben sem ezen volt a hangsúly, inkább csak amolyan mellékszálként üzemelt ez az Angyal nem szerethet ember lányát! dolog, de itt sem került kellőképpen előtérbe, pedig ha belegondolunk, akkor a Felvigyázók is ilyen dolgokon buktak el egykor.

   Néha az is követhetetlen volt, hogy akkor ki - ki ellen harcol? Sokszor úgy érzetem, hogy lassan már senki sem tudja, hogy ki az igazi ellenség és miért vannak itt a Földön?

   Leginkább azt a következtetést vontam le, hogy Susan Ee írt egy disztópikus, posztapokaliptikus eseményekkel tarkított trilógiát, de kevésnek érezte, szóval utólag beletette ellenségnek az angyalokat, viszont semmiféle bibliai háttért, semmiféle magyarázatot nem írt hozzá, nem adott rá.

   Jöttek, gyilkoltak, kegyetlenkedtek és kész.

A kép forrása

   Ez nekem így kevés volt, hiszen szeretem az olyan történeteket, amikben ténylegesen ki van dolgozva, bőven ki van fejtve, hogy a természetfeletti lények, mit, miért tettek vagy éppen nem tettek?! 

   Érdekelt volna, hogy tulajdonképpen mi motiválta őket, mert számomra nem volt egyértelmű, a végére pedig már túl sok volt, hogy mindent erőszakkal és bántó módon oldottak meg.

   Pár szó a borítóról:  A borító az eredeti és követi az eddigi két kötet jól megszokott tematikáját. 

   Most leginkább a sárga, piros és narancs színek dominálnak, a középpontban pedig megtépázott, igen megviselt angyalszárnyakat láthatunk.

   Ezek utalhatnak Rafi jövőjére is, de akár a Felvigyázók érkezését is jelezhetik.

A kép forrása