Könyvkritika: Nicolas Barreau - Egy este Párizsban
Nicolas
Barreau
Fülszöveg:
Alain Bonnard, egy kis párizsi művészmozi tulajdonosa, javíthatatlan álmodozó. Feltűnik neki, hogy szerdánként az esti vetítésen gyakran ott ül egy csinos, piros kabátos fiatal nő, aki a 17. sornak mindig ugyanarra a helyére vesz jegyet. Alainnek megtetszik a lány, és meghívja vacsorára. Csodálatos estét töltenek el, ám a szépséges idegent ekkor látja utoljára. Hova tűnhetett? Alain mindent elkövet, hogy a nyomára bukkanjon, s közben filmbe illő kalandokban lesz része.
Azt biztosan tudjátok már Ti is, hiszen régebben említettem, hogy Nicolas Barreau igazából nem létezik, egy német anyanyelvű írónőről van szó, aki álnevet vett fel és kitalált magának egy jól hangzó, francia életérzéssel átitatott életet.
Most kerítettem sort a harmadik, chick lit középpontú elbeszélésére, ami megint nagyon tetszett.
Sok helyen láttam, hogy mások írták: Ha elolvasol egy darab Nicolas Barreau regényt, akkor tulajdonképpen az összeset elolvasod.
Azt kell mondjam: Van a dolognak valóságalapja, hiszen eddig mind-mind olyan cselekményekhez volt szerencsém, amik Párizsban játszódtak és a szereplők valamiféle óriási félreértés áldozatául estek, amit végül hatalmas nehézségek árán tudtak csak tisztázni.
Mégis közel állnak hozzám ezek a könyvek és kimondottan szeretem őket, mert könnyedek, végtelenül szórakoztatóak, romantikusak és viccesek is.
Az Egy este Párizsban című kötet azért is különleges, mert az eddigi sztorikkal ellentétben, itt nem egy női karakter van a középpontban, hanem egy férfi. Alain szemszögén keresztül látjuk a történéseket és követhetjük nyomon az eseményeket.
Alain egy apró művészmozi tulajdonosa.
Férfi létére igazán visszafogott, egy igazi álmodozó, aki még hisz abban, hogy tisztelnie kell a hölgyeket és nem muszáj már az első randevú alkalmával az ágyába csalogatnia őket.
Már régóta figyeli a titokzatos piros kabátos nőt, aki minden szerdán, késő este, beül az egyik vetítésre, a 17. sorba. Eddig még sosem szólította meg, de legjobb barátja unszolására végül erőt és bátorságot vesz magán, majd szóba elegyedik plátói szerelmével.
Mélanie és Alain együtt töltenek egy fergeteges, tartalmas és érzelmekkel teli estét, majd megegyeznek, hogy egy hét múlva újra találkoznak a moziban.
A piros kabátos nő végül nem jön el a találkára, Alain élete pedig - többek között - pont emiatt fenekestül felfordul...
Elhatározza, hogy felkutatja a lányt, de miközben egyre mélyebbre ássa magát Mélanie múltjába és életébe, rá kell döbbennie, hogy valójában sem ő, sem pedig mások, nem igazán ismerik a nőt.
Leginkább az tetszett ebben az egészben, hogy az írónő tényleg minden féle szempontból, a főszerepbe helyezte a mozikat, a filmeket és az ezek által kiváltott noir típusú életérzéseket.
Kiemelném még, hogy Alain, Mélanie utáni nyomozása természetesen hangsúlyos volt, de mindezek mellett, sokféle, más történés is előfordult, amitől még inkább kiegyensúlyozottabb és érdekesebb lett az egész cselekmény.
Akadt itt egy minden lében kanál és nőcsábász legjobb barát, egy izgalmas filmforgatás, egy szeleburdi színésznő, egy apa, aki régen elveszett lányát kutatta, valamint az én kedvencem, a Bourgogne utcai társasház és annak minden különleges lakója.
Negatívumként csupán egyetlen dolgot tudnék megemlíteni, méghozzá azt a kétszer is előforduló, kissé túlságosan is hihetetlennek tűnő egybeesést, véletlen egyezést, ami végül megoldotta az egész rejtélyes eltűnési ügyet.
Alain igazán szimpatikus főszereplőnek bizonyult.
Egy igazi, régi vágású úriember, aki nem mindennapi munkájából kifolyólag, igenis hisz még az igaz szerelemben.
Tetszett, hogy a végsőkig kitartott és akkor sem adta fel, amikor már látszólag minden remény elveszett.
Kedveltem még Robertet, a Casanova stílusú egyetemi professzort, aki szó szerint minden női szívet meghódított. Ebben a sztoriban ő képviselte a józan ész hangját, habár néha túlságosan is reális meglátásai voltak, amik miatt sokszor csak lemondóan csóváltam a fejemet.
Mindenképpen érdekes történet, szóval bátran ajánlom a chick lit műfaj rajongóinak, valamint a végtelenül romantikus lelkületű embereknek is. :)
Pár szó a borítóról: A borító az egyik eredeti és nagyon tetszik, hiszen jól kifejezi a cselekményt.
A képen, háttal nekünk, Mélanie-t láthatjuk, aki az Alexander hídon állva szemléli a gyönyörűséges párizsi tájat.
Ennek óriási jelentősége lesz a könyvben is.
Egy este
Párizsban (Eines Abends in Paris)
Magyar
kiadás éve: 2017
Fülszöveg:
Alain Bonnard, egy kis párizsi művészmozi tulajdonosa, javíthatatlan álmodozó. Feltűnik neki, hogy szerdánként az esti vetítésen gyakran ott ül egy csinos, piros kabátos fiatal nő, aki a 17. sornak mindig ugyanarra a helyére vesz jegyet. Alainnek megtetszik a lány, és meghívja vacsorára. Csodálatos estét töltenek el, ám a szépséges idegent ekkor látja utoljára. Hova tűnhetett? Alain mindent elkövet, hogy a nyomára bukkanjon, s közben filmbe illő kalandokban lesz része.
Azt biztosan tudjátok már Ti is, hiszen régebben említettem, hogy Nicolas Barreau igazából nem létezik, egy német anyanyelvű írónőről van szó, aki álnevet vett fel és kitalált magának egy jól hangzó, francia életérzéssel átitatott életet.
Most kerítettem sort a harmadik, chick lit középpontú elbeszélésére, ami megint nagyon tetszett.
Sok helyen láttam, hogy mások írták: Ha elolvasol egy darab Nicolas Barreau regényt, akkor tulajdonképpen az összeset elolvasod.
 |
| A magyar kiadás borítója |
Mégis közel állnak hozzám ezek a könyvek és kimondottan szeretem őket, mert könnyedek, végtelenül szórakoztatóak, romantikusak és viccesek is.
Az Egy este Párizsban című kötet azért is különleges, mert az eddigi sztorikkal ellentétben, itt nem egy női karakter van a középpontban, hanem egy férfi. Alain szemszögén keresztül látjuk a történéseket és követhetjük nyomon az eseményeket.
Alain egy apró művészmozi tulajdonosa.
Már régóta figyeli a titokzatos piros kabátos nőt, aki minden szerdán, késő este, beül az egyik vetítésre, a 17. sorba. Eddig még sosem szólította meg, de legjobb barátja unszolására végül erőt és bátorságot vesz magán, majd szóba elegyedik plátói szerelmével.
Mélanie és Alain együtt töltenek egy fergeteges, tartalmas és érzelmekkel teli estét, majd megegyeznek, hogy egy hét múlva újra találkoznak a moziban.
A piros kabátos nő végül nem jön el a találkára, Alain élete pedig - többek között - pont emiatt fenekestül felfordul...
Leginkább az tetszett ebben az egészben, hogy az írónő tényleg minden féle szempontból, a főszerepbe helyezte a mozikat, a filmeket és az ezek által kiváltott noir típusú életérzéseket.
Kiemelném még, hogy Alain, Mélanie utáni nyomozása természetesen hangsúlyos volt, de mindezek mellett, sokféle, más történés is előfordult, amitől még inkább kiegyensúlyozottabb és érdekesebb lett az egész cselekmény.
Akadt itt egy minden lében kanál és nőcsábász legjobb barát, egy izgalmas filmforgatás, egy szeleburdi színésznő, egy apa, aki régen elveszett lányát kutatta, valamint az én kedvencem, a Bourgogne utcai társasház és annak minden különleges lakója.
Alain igazán szimpatikus főszereplőnek bizonyult.
Egy igazi, régi vágású úriember, aki nem mindennapi munkájából kifolyólag, igenis hisz még az igaz szerelemben.
Tetszett, hogy a végsőkig kitartott és akkor sem adta fel, amikor már látszólag minden remény elveszett.
Kedveltem még Robertet, a Casanova stílusú egyetemi professzort, aki szó szerint minden női szívet meghódított. Ebben a sztoriban ő képviselte a józan ész hangját, habár néha túlságosan is reális meglátásai voltak, amik miatt sokszor csak lemondóan csóváltam a fejemet.
Pár szó a borítóról: A borító az egyik eredeti és nagyon tetszik, hiszen jól kifejezi a cselekményt.
A képen, háttal nekünk, Mélanie-t láthatjuk, aki az Alexander hídon állva szemléli a gyönyörűséges párizsi tájat.
Ennek óriási jelentősége lesz a könyvben is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése