Könyvkritika: Melissa Albert - Mogyoróliget

Melissa Albert

Mogyoróliget (The Hazel Wood)

Mogyoróliget sorozat – Első kötet

Magyar kiadás éve: 2018

Fülszöveg:
A ​tizenhét éves Alice élete javát édesanyjával együtt az úton tölti, mindig épp csak egy lépéssel a nyomukban loholó rejtélyes balszerencse előtt. Ám amikor Alice nagyanyja, egy éjsötét tündérmesékből álló kultikus könyv visszavonultan élő írónője egyedül hal meg Mogyoróliget nevű birtokán, Alice megtudja, milyen rosszra is fordulhat valójában a sorsa. Az édesanyját elrabolják – egy olyan alak karmai közé kerül, aki állítása szerint a Végvidékről, abból a kegyetlen, természetfeletti világból származik, ahol a nagyanyja történetei játszódnak. Alice egyedül az édesanyja által hátrahagyott üzenetre támaszkodhat: „Tartsd magad távol a Mogyoróligettől!” 
Alice hosszú időn át kerülte a nagymamája megszállott rajongóit. Most mégis kénytelen szövetségre lépni egyikükkel, Ellery Finchcsel, akinek talán jó oka van arra, hogy segítsen neki. Ha vissza szeretné kapni az édesanyját, Alice-nek először el kell jutnia a Mogyoróligetbe, majd abba a világba, ahonnan a nagyanyja történetei erednek – és ahol talán azt is megtudhatja, hol siklott félre az ő saját története.

   Az az igazság, hogy eddig nem sok jót olvastam erről a történetről, ami kimondottan megijesztett és sokáig törtem a fejem, hogy egyáltalán elolvassam-e, adjak-e neki egy esélyt, de utólag belegondolva nem bántam meg, hogy végül sort kerítettem rá.
   Külföldön elég vegyes kritikákat kapott, idehaza, Molyon, pedig a többsége negatív volt. Nem mondom, hogy annyira jó, meg persze nem is hibátlan, de nekem megérte elolvasni, mert mindenképpen érdekes a stílusa és maga a történet is.

A magyar kiadás borítója

   Leginkább olyan volt, mintha a Chanda Hahn féle Balszerencsés tündérmese sorozatot keverték volna a Tintaszívvel és a Narnia krónikáival, de akadtak benne Csontváros és Vastündérek beütések is.
   Kicsit bővebben a történetről:
   Alice egész életét úgy élte le, hogy őt és az édesanyját üldözte a balszerencse.
   Egész életükben menekültek valami kimondatlan, sötét dolog elől. Sehol sem éltek túl hosszú ideig, vándoroltak, állandóan úton voltak és így nem kötődtek szinte semmihez sem.
   Aztán hírt kapnak, hogy meghalt Alice nagymamája, Althea Proserpine, a híres írónő. A lány sosem találkozott a nagyanyjával, ráadásul a híres mesekönyvét sem olvasta, mert Ella megtiltotta neki.
   Amikor már úgy tűnik, hogy végre rendeződnének a dolgok és Alice - viszonylag - rendes életet élhetne, egyik napról a másikra nyoma vész az édesanyjának, ezzel pedig ijesztő és meseszerű dolgok veszik kezdetét.
   Alice útnak indul a Mogyoróliget felé, ami Althea birtoka volt és ahonnan a sötét tündérmesék és gonosz, kegyetlen szereplői erednek. Társául szegődik Ellery Finch, egy magányos, könyvrajongó fiú, aki valójában sokkal, de sokkal többet tud a Végvidék meséiről, mint amennyit hajlandó elárulni...
   Először is mindenképpen azt kell megemlítenem, hogy nekem leginkább azért tetszett ez a történet, mert olyan meséken alapult, amiket teljes egészében az írónő talált ki és nem a már jól ismert fabulákból indult ki.

Alice és a Mogyoróliget

   Ezek a mesék pedig egyediek voltak, átjárta őket a gonoszság, valamiféle sötét, baljós hangulat, ráadásul a bennük szereplő karakterek is megosztóak lettek, nem pedig sablonosak.
   Szerettem magát az alapötletet is, hogy a mi világunkon kívül akadt még sokféle, más, mesebeli táj, ahol a varázslat természetes volt és ahonnan az ott élő lények átszöktek hozzánk, hogy itt aztán roppant furcsa dolgokat műveljenek.
   A könyvből valamiféle misztikus légkör sugárzott, ami egészen az utolsó oldalig nem eresztett.
   A kötet egyébként simán két részre osztható, elvégre az első felében Alice és Ellery megpróbálnak eljutni a Mogyoróligetbe és onnan a Végvidékre, majd később már valóban egy másik világban láthatjuk viszont a szereplőket.
   Érdekesek lettek a szereplők is.
   Alice-t annyira nem sikerült megkedvelnem, de ahogy haladtunk előre a történetben világossá vált, hogy miért viselkedett olyan furcsán, bántón. Igazán különc, nem mindennapi főszereplő ő, akit nem könnyű megérteni, ám mindenképpen becsülendő, hogy ellenszegül a saját sorsának és keresi a kutat ebből az egészből.

Az - egyik - eredeti borító

   Ellery-t viszont egészen rokonszenvesnek találtam. Ő is csodabogárnak számított, egy igazi álmodozó volt, de szerette a könyveket, az olvasást és nem igazán találta a helyét ebben a világban, ezért pedig végül elfogadtam, hogy mi sarkallta a tetteit.
   Althea és Ella párosát nem igazán tudtam megérteni.
   A nagymamát egy önző, akaratos és számító nőnek gondolom, aki már túl későn jött rá, hogy mit is tett valójában, Ella meg igazából nem is szerepelt olyan sokat, hogy valódi véleményt mondhassak róla. Nem tűnt valami jó szülőnek, de az biztos, hogy a maga nyakatekert módján szerette és védelmezte Alice-t. Kár, hogy nem volt hozzá őszinte, mert akkor sok mindent megspórolt volna kettejüknek.

Alice, Ilsa és Katherine

   Negatívumként azt tudom megemlíteni, hogy nem igazán jut eszembe egy igazán gonosz, ellenséges karakter. Mert persze akadtak félelmetes figurák, de ők megint csak nem szerepeltek olyan sokat, inkább plusz adalékként szolgáltak az itt-ott kissé követhetetlen cselekményben.
   A Végvidéket irányító Történetszövőt sem mondanám rossz embernek, mert szerintem ő csupán a feladatát végezte. Igazából mindenkinek megvolt a maga szerepe ebben az egészben.
   Tetszettek a fejezetek előtt lévő beszédes rajzok, valamint az, hogy voltak részletek Althea mesekönyvéből. Ettől még inkább reálisabb és hihetőbb lesz a sztori.
   Jó lett volna még részletesebben  megismerni a Mogyoróligetet és az egész Végvidéket. Több szó eshetett volna a további világokról is.
   Néha úgy éreztem, hogy jó sok mindent megemlít az írónő, érdekes dolgokat és érdekes szereplőket vonultat fel, hogy aztán túl sok mindent ne áruljon el róluk.

Ellery Finch

   A könyv eleje egyébként kicsit lassan indult, de végül egész jól kiforrta magát. Akadtak benne meglepetések, csavaros és váratlan fordulatok, de számomra abszolút lezártnak hatott.
   Nem találtam benne semmi függővéget, ezért nem is értem, hogy vajon miként lesz folytatása? Mindenki megkapta végül a - boldog vagy éppen boldogtalan - befejezését, bár gondolom egy másik karakterrel a középpontban, akár még bármit kihozhat belőle a szerző.
   Leginkább azoknak ajánlom a figyelmébe, akik szeretik az elgondolkodtató, kicsit lassabb folyású sztorikat és akik valamiféle egyedi, új töltetű történetre vágynak, valamint azoknak, akik kedvelik az antihősökkel és a kétélű, kétértelmű tanulságokkal teli könyveket. :)

Mogyoróliget

   Pár szó a borítóról:  A borítót a kiadó maga tervezte és akárcsak magát a könyvet, ezt is sok negatív kritika érte. Szerintem egyébként nem olyan rossz, vannak ennél sokkal rosszabb hazai borítók is.
   Azt persze elismerem, hogy a jeges, fagyos, kékes mogyorófa levelekkel tarkított kinézet például fényévekkel jobb lett volna, sokkal figyelemfelkeltőbb, de egyébként ez a borító is beszédes és tele van a kötetben szereplő utalásokkal.
   Tipp:  Nyugodtan olvasd el a könyvet, ha szeretted a Chanda Hahn féle Balszerencsés tündérmese sorozatot, valamint a Tintaszívet és a Narnia krónikáit.