Könyvkritika: Tricia Levenseller - A kalózkirály lánya


Tricia Levenseller
A kalózkirály lánya (Daughter of the Pirate King)
A kalózkirály lánya duológia – Első rész
Magyar kiadás éve: 2018
152-es sorszámú Elit Team kötet

Fülszöveg:
Bőven lesz még idő, hogy jó alaposan elagyabugyáljam, miután megszereztem, amiért jöttem.
A tizenhét éves Alosa kapitány titkos küldetésre indul, hogy megszerezze a legendás kincshez vezető ősi térképet. Szándékosan elfogatja magát az ellenséggel, ugyanis át akarja kutatni a hajójukat. Alosa könnyedén kifogna a könyörtelen kalózlegénységen, ha nem állna az útjába a fiú, aki elfogta – a meglepően agyafúrtnak bizonyuló és aljas mód jóképű elsőtiszt, Riden. Persze nincs mitől tartani, ugyanis Alosának van néhány trükk a tarsolyában, és egyetlen magányos kalózhajó nem állhat a kalózkirály lányának útjába.
Tricia Levenseller első regénye, A kalózkirály lánya, bővelkedik akcióban, kalandban, romantikában, sőt, még némi varázslat is keveredik a nyílt tengeren játszódó, magával ragadó történetbe.
Ráadásul a történet folytatódik A szirénkirálynő lányában!

   Soha ezelőtt még nem olvastam kalózos témájú könyvet, szóval nagyon kíváncsi voltam erre a történetre, főleg, hogy külföldön felkapott, kicsit túlontúl is sokat istenített sztoriról van szó.
   Ilyenkor mindig kicsit óvatosabb vagyok, mert gyakran előfordul, hogy magasra teszem a mércét, aztán meg csalódnom kell.
   A kalózkirály lánya szerencsére nem ilyen volt, szerettem és összességében pozitívan tudok róla nyilatkozni, bár a vége nem igazán nyerte el a tetszésemet.
A magyar kiadás borítója
   Bővebben pedig:
   Alosa egy kalózokkal teli hajó kapitánya, nem mellesleg pedig, nő.
   A Karib-tenger kalózai filmek óta biztosan tudjuk, hogy egy hölgynek nem könnyű érvényesülnie ebben a tolvajokkal, gyilkosokkal és martalócokkal teli világban., habár az is igaz, hogy Alosát nem igazán vádolhatjuk azzal, hogy finom hölgy lenne.
   Ő az ismert és rettegett kalózkirály lánya, aki már a kötet legelején bajba keveri magát.
   Fogságba ejti az egyik ellenséges kalózfamília kapitánya, ráadásul váltságdíjat akarnak érte követelni.
   Alosa a maga módján próbál boldogulni, így hát folyamatos szócsatákba keveredik az elsőtiszttel, a jóképű és bosszantó Ridennel.
   Az pedig már csak hab a tortán, hogy a lány valójában direkt fogatta el magát, hiszen apja parancsára meg kell találnia egy térképet, ami elvezet az ősi kincsekkel teli szigetre, ahol halálos szirének várják balga áldozataikat...
   Kezdjük azzal, hogy több helyen olvastam: Olyan snassz és elcsépelt, hogy a főszerepben egy régen elveszett kincs utáni kutatás áll.
   Kérdem én: Akkor mégis miről kellene szólnia ennek a történetnek? Hiszen köztudott, hogy kalózok pontosan ezt csinálták. Fosztogattak, megöltek egy csomó embert, ellopták a hajókat, amivel aztán járták a tengereket és régen elveszett kincsek után kutattak.
   Szóval semmi problémám az alapkoncepcióval. Egyértelmű volt ez igaz, de akkor is reálisan hatott egy ilyen világban.
   Alosa talpraesett, találékony és bátor főszereplőnek bizonyult, aki egy percre sem keseredett el, mindig új fondorlatokkal állt elő. Eszes volt, trükkös és egyszerűen ösztönösen tudta, hogy miként irányítsa a férfiakat.
   A könyv felénél kiderült egy titok a származásáról, ami sok mindent megváltoztatott és új meglátásba helyezett. Nem írom le, hogy mi volt az, csak annyit mondok, hogy nézzétek meg a duológia második részének a címét és akkor minden világossá válik. ;)
   Riden - a férfi főszereplő - is szimpatikus volt, nem az a tipikus kalóz és pont ettől lett szerethető.
   Kettejük párosa pedig egyszerűen lehengerlőnek bizonyult. Olyan parázsló vitákat és szócsatákat vívtak, hogy csak kapkodtam a fejem. Egyszerre voltak viccesek, kissé romantikusak és perzselően pimaszok.
   Néha ők maguk sem tudták eldönteni, hogy mit akarnak valójában, sokszor hazudtak és megtévesztették a másikat, de a szívük azért a helyén volt.
   A karakterük sokat fejlődött külön-külön is, de együtt még inkább lehengerlőbb duót alkottak. Kimondottan szerettem őket.
A második rész borítója
   A mellékszereplők közül leginkább Enwen, a babonás kalóz és Kearan az iszákos kalóz kerültek hozzám közel. Ők is nagyon szórakoztató párost alkottak. Remélem, hogy a következő kötetben is fontosabb szerephez jutnak majd.
   Főgonoszt nem igazán tudnék mondani.
   Egyrészt ott volt Riden bátyja, Vordan és szövetségesei, valamint Alosa apja is, de igazából egyikük sem szerepelt olyan sokat. Úgy gondolom, hogy a felsoroltak közül még leginkább a kalózkirályt érdemes szemmel tartani, hiszen elég durva dolgok derültek ki róla. Szegény, Alosa! Nem volt könnyű gyerekkora. :(
   Negatívumként a könyv végét tudom megemlíteni, ami számomra igencsak összecsapott lett.
   Túlságosan is hirtelen ért véget, ami nem igazán tetszett. Az előző fejezetekben az írónő sok mindenre kitért, aztán egyszer csak elfogytak a lapok, én meg értetlenül pislogtam.
   A kötet nem volt túl hosszú, igazán gyorsan lehetett vele haladni. Olvastatta magát.
   Megértem, hogy miért lett olyan sikeres, hiszen volt benne harc, ármány, romantika és egy csipet mágia is. A kalózos háttér pedig egyedi, nem mindennapi.
   Könnyed, haladós olvasmány, ami megmosolyogtat és teljesen kikapcsol, ám nem hibátlan, ami persze nem baj, hiszen van még hova fejlődnie, még jobbá válnia.
   Pár szó a borítóról:  A borító az eredeti és mint maga a történet, sajátos, hiszen rajzolt ábrákról van szó.
   Ilyet mostanában nem sokat látni. Nekem tetszik, csak túlságosan sötét tónusúak a színek. A neten láttam egy jóval világosabb kompozíciót és azt jobbnak találtam.
   Egyébként Alosát láthatjuk, amint karddal a kezében áll egy csónak, hajó? orrában és kapitányi szerepben tetszeleg. Igen kifejező.

Megjegyzések