Könyvkritika: Agatha Christie - Halloween és halál

Agatha Christie

Halloween és halál (Hallowe'en Party)

Hercule Poirot – 36. kötet

Magyar kiadás éve: 2010, 2016

Fülszöveg:

Mrs. Ariadne Oliver Woodleigh Commonban vendégeskedik. A kisvárosban Halloweenkor tinibulit szerveznek: liszttorta-szeletelés, almahorgászás, tűzharapás szerepel a szórakozások között. A tizenhárom éves Joyce Reynolds azzal a meglepő információval áll a híres írónő elé, hogy gyilkosságot látott. Mrs. Oliver hiszi is meg nem is, egészen addig, amíg holtan nem találják a kislányt. Valaki belefojtotta a vödörbe, amiből az almákat kellene kihorgászni. A regényírónő megint jó barátjához, a világhírű kis szürke sejtek tulajdonosához, Hercule Poirot-hoz fordul segítségért. És noha megváltozott a világ azóta, hogy ők először találkoztak, van, ami mindig ugyanolyan marad – Poirot zsenialitása.

   Úgy vélem, hogy pontosan időszerű ezt a regényt olvasni, hiszen Halloween ünnepe közeleg és most nem is készültem semmiféle extra bejegyzéssel, úgy mint tavaly, helyette viszont hozom ennek a nagyszerű kriminek a kritikáját, ajánlását. 

   Nem titkolom, hogy mind filmben, mind regényben, ez az egyik kedvenc AC történetem, még akkor is, ha kimondottan nehéz témákat boncolgat...

   Nem először olvastam, de most is magával ragadott az a baljóslatú, hideglelősen titokzatos légköre, ami tipikusan jellemző Agatha Christie krimijeire. 

A magyar kiadás - egyik borítója

   Itt meg ráadásul jelen van az ünnepi légkör is, ami már eleve varázslatos és félelmetes. 

   Szóval bátran ajánlom azoknak, akik például azt tervezik, hogy holnap egész éjszaka olvasni fognak, mert bizony ez egy tökéletes Halloween - esti kikapcsolódás lehet. :)

   Az alapszituáció szerint, Mrs. Aridane Oliver, a krimiírónő - aki ugyebár AC kifordított, kicsit eltúlzott tükörképe lenne - Woodleigh Commonban vendégeskedik, amikor is részt vesz egy Halloween parti megszervezésében. 

   A készülődés közben az egyik cserfes, minden lében kanál kislány kijelenti, hogy ő bizony már szemtanúja volt egy igazi gyilkosságnak. 

   A felnőttek persze nem hisznek Joyce-nak, a többi gyerek pedig kigúnyolja. 

   Ám órákkal később, holtan találják a lányt a könyvtárszobában, ahol is valaki belefojtotta az almahorgászat során használt vödörnyi vízbe.

   Mrs. Oliver rögtön segítségül hívja Poirot, aki miután megérkezik a városba, azonnal beleveti magát a nyomozásba. 

   Természetesen egyre több gyanús, múltbéli halálesetre is fény derül, Poirot szerint pedig még mások is veszélyben lehetnek. Aztán egyhamar kiderül, hogy a környéken egy hidegvérű sorozatgyilkos szedi az áldozatait...

   Természetesen most is valaki olyan a tettes, akire egyáltalán nem gondolnánk. 

   Emlékszem, hogy anno sosem gyanakodtam volna arra a bizonyos személyre, talán személyekre, de most, így második olvasatra, merőben átlátszóak voltak a szándékok, az indokok és persze a kegyetlenség is. 

   Borzalom, hogy az emberek mi mindenre nem képesek, ráadásul úgy, hogy közben teljesen nyugodt a lelkiismeretük. Nem igazán tudom mire vélni a dolgot és úgy érzem, hogy itt azért az elmebetegség is igen erősen szerepet játszott. 

Mrs. Oliver és Poirot

   Persze ez akkor sem mentség a sok, szörnyű tettre, így hát kimondottan sajnáltam, hogy a könyvben többször is elhangzott: már nem ,,divat" a halálbüntetés.

   Jót derültem viszont, amikor észrevettem, hogy a sztoriban több, előző Poirot regényre és kalandra is utalás történik. Volt szó a Macska a galambok között, a Mrs. ​McGinty halott, a Herkules munkái és Gloriett ​a hullának eseményeire is. 

   Szóval a kötet kimondottan spoileres ezekre az AC művekre.

   Mrs. Oliver még mindig az egyik kedvenc AC karakterem, mert olyan vicces párost alkotnak Poirot-val. Ők ketten kissé groteszk, furcsa duó, akiknek szinte soha semmi sem állhat az útjukba. 

   Kettejük könyveit mindig szívesen olvasom, hiszen abból csak jó sülhet ki. 

   Szuperül kiegészítik egymást, mert Mrs. Olivernek mindig vannak csípős, de reális meglátásai, amivel sokszor tudta nélkül segít a kis belgának. A férfi bizonyosan tiszteli őt, még ha nyíltan szinte sosem mondja ki.

   Kedvenc szereplőim még ebben a regényben: Miranda, mert fiatal kora ellenére kimondottan jó meglátásai voltak, ráadásul kissé elvont, de érdekes személyiségnek bizonyult. Szerintem őt egyszerűen képtelenség nem megkedvelni. 

   Aztán ott volt még Spence főfelügyelő is, aki itt már nyugalmazott státuszban segédkezett, adott tanácsokat.
   Mrs. Goodbody-ról pedig simán elhittem, hogy vannak boszorkányos képességei és ezzel együtt egy kicsit a misztikus, megmagyarázhatatlan szál is befigyelt ebben a kötetben.

   Természetesen ejtek pár szót a filmről is, ami amúgy kimondottan könyvhű, no persze azért nem mindenben. 

   A ködös, kietlen, ám annál gyönyörűségesebb angol táj a filmben is óriási hatással volt rám. A Kőfejtő-kert szépsége és borzalmakkal teli helyszíne tagadhatatlanul impozáns.

   Azt viszont egyáltalán nem tudom megbocsátani, hogy a könyvben Michael Garfield férfiúi

szépsége állandóan hangoztatva van, már - már visszatérő és igencsak jelentőségteljes motívum, de a filmben egy kimondottan nem szép férfi játssza...Persze tudom, ízlések és pofonok, de én akkor is így gondolom.

   Azért ajánlom, hogy a könyv elolvasása után a filmre is szakítsatok egy kis időt, már csak a hangulata miatt is.

   Pár szó a borítóról:  Nekem a legújabb kiadású kötet van meg, ami teljesen illik a sztorihoz, hiszen jól láthatjuk azt a bizonyos vízzel és almákkal teli vödröt, ám azt kiemelném, hogy a borítón lévő halott keze - aki a történet szerint ugyebár Joyce maga lenne, egy kislány - olyan, mintha egy felnőtt férfié lenne.