Könyvkritika: Helen Pollard - Visszatérés a kis francia panzióba

Helen Pollard

Visszatérés a kis francia panzióba (Return to the Little French Guesthouse)

Rózsakert sorozat – 2. rész

Magyar kiadás éve: 2018

Fülszöveg:

Felhőtlen ​napsütés, bimbózó szerelem, egy pohár francia bor… mégis mi gond lehet?
Onnantól, hogy Emmy Jamieson hátat fordít régi életének, és elszegődik panzióvezetőnek barátja, Rupert mellé, a szőlőtől zöldellő francia vidék egy meseszép panziójába, a La Cour des Roses-ba, a kérdés már csak az, vajon hogyan boldogul új szerepében.

Ám Emmy és Rupert a panzió fennállásának legkeményebb feladatával néz szembe: vészesen közelít a szeszélyes, ám annál öntudatosabb Thomson família hatalmas családi találkozója. A panzióban rövidesen mozdulni sem lehet majd a felfújható matracoktól és a kertben állomásozó lakókocsiktól.

Emmy felkészült a megmérettetésre, és szerencsére a jóképű, karamellszín szemű, félig francia könyvelő, Alain segítségében is bízhat. Arra azonban, hogy a La Cour des Roses-ban meztelenül járkál álmában egy híres utazási blog írója, ráadásul Rupert rosszmájú ex-neje is felbukkan, egyikük sem számít.

Glória nem tartja magában gonosz megjegyzéseit Emmy új szerepével, Rupert pénzügyeivel, sőt a gyanútlan Alainnel kapcsolatban sem, amivel mindent fenekestül felforgat. Pedig Emmy már egészen beleélte magát, milyen csodás élet vár rá a véget nem érő napsütés, az igaz szerelem és a sok nevetés világágban. Vajon tényleg búcsút kell mondania az álmainak?

   Őszintén megmondom, nem gondoltam volna, hogy ennek a sorozatnak lesz folytatása magyarul, azt meg pláne nem, hogy ilyen hamar, ráadásul egy éven belül. 

   Nagyon meglelődtem, de kellemesen csalódtam, bár az is igaz: attól tartok, hogy most már akár két-három évet is várni kell majd a folytatásra.

   Szerintem ez a történet viszonylag kis réteget szólít meg a sokkal sikeresebb Könyvmolyképzős könyvek mellett, ezért is csodálkoztam annyira.

   Az első könyvről írt értékelésemet itt tudjátok elolvasni.

A magyar kiadás borítója

   Számomra hozta az előző rész színvonalát, tudott még teljesen újat mondani, nyújtani, de valamiért mégis lassan haladtam vele, sokszor halogattam az olvasását, ami persze betudható a sok egyéb, egyetemi elfoglaltságomnak, de akkor is szomorú volt néha.

   Az előzményekben ugyebár, Emmy új életet kezdett és végül visszatért a La Cour des Roses nevű kis francia panzióba. Ezzel szerintem nem árulok el nagy titkot, hiszen a címből már ki lehet találni, hogy miként döntött a főszereplő.

   Azt hihetnénk, hogy Emmy élete most már csupa báj és napfény, telis-tele jó ételekkel, kiváló minőségű francia borokkal és rengeteg munkával, amik közül igazából csak az utolsó felsorolt dolog az igaz.

   Úgy vélem, senkinek sem könnyű hátrahagyni a régi, megszokott életét és belevágni valami teljesen újba. Nem kis elszántság, egy jó adag bátorság és eltökéltség kell hozzá, no meg nem árt a támogató család és barátok hada sem. 

   Ezek igazából mind-mind megvannak Emmynek, mégsem felhőtlenül boldog és gondtalan az élete, mert a panzió nem egészen olyan jövedelmező, mint ahogyan azt eddig Rupert vallotta, ráadásul nincs túl jó állapotban maga az épület sem, egy pucéran garázdálkodó utazási blogger is mindenbe beleköt, aztán ott vannak még az elviselhetetlen, kötekedő és minden lében kanál vendégek, na meg persze Glória, Rupert exe, is, aki egyszer csak visszatér...

   Ebben a történetben leginkább Rupert tétlensége és naiv, túlságosan is befolyásolható viselkedése volt az, ami a leginkább nem tetszett. 

   Mert Glória egy képmutató,  hűtlen manipulátor, aki elárulta őt, megcsalta és lelépett tőle, pont amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá, ám amikor a nő pofátlanul és mintha mi sem történt volna módon visszatér, a férfi komolyan elgondolkodik rajta, hogy megbocsátson neki. 

   Na, akkor azt éreztem, hogy ilyen nincs! Nem mellesleg pedig, bizonyos dolgokat arcátlan módon  követel is tőle, változásokat akar és egyszerűen nem értem, hogy mire fel, milyen jogon adja meg neki akár még csak az esélyt is?! Nekem ez picit hihetetlen volt.

   Szerethetek én akárkit olyan nagyon, mélyen, teljes szívemből, de ha így elbánna velem, akkor már csak azért sem foglalkoznék vele és méltatnám akár csak egy másodperc erejéig is!

   Emmy pedig sokszor ennek a határozatlanságnak itt meg a levét és ezért nagyon sajnáltam szegényt.

   Az Alain-nel való románca viszont cuki volt és drukkoltam nekik, hogy tényleg találjanak egymásra, mert habár az előző kötetben még úgy gondoltam, hogy Ryan jobban illene Emmyhez, most végérvényesen bebizonyosodott, hogy ez nem igaz és Alain-t szánta neki a sors.

   Nem mintha lenne gondom a szexi kertésszel, sőt, neki is drukkolok, hogy összejöjjön a dolog az új kiszemeltjével.

   Szóval, Emmy és Alain kapcsolata kellőképpen cukormázas volt, tele szenvedéllyel, de szerencsére nem lett eltúlozva, nem csöpögtek a lapok a nyáltól. Nyugi. :)

   Ők ketten számíthattak egymásra, igazi belevaló párosnak bizonyultak, csak hát Glória természetesen náluk is bekavart, amitől a falra másztam.

   Nem hiszem el, hogy annak a nőnek ekkora befolyása van mindenkire és hogy még akad olyan személy, aki képes elhinni neki bármit is...Borzalom.

   A Thomson família családi összejövetele - a másik fő szál, Glória visszatérése mellett - pedig tele volt vicces, humoros és igazán szórakoztató pillanatokkal. 

   Emmy és Rupert ezekben az ügyekben kimondottan jól működtek együtt és szinte minden helyzetet képesek voltak elég hamar megoldani.

   A könnyed, pozitív, tipikus francia életérzés még mindig teljesen átjön ebből a regényből és ha mi, magyarok, csak feleannyira lennénk ilyen felfogásúak, már tuti, hogy boldogabban élnénk.

   Izgatottan és nagy elvárásokkal várom a következő kötetet, mert bőven maradtak nyitott, megválaszolatlan kérdések. Emmy és Alain sorsa még közel sem lezárt, Rupert pedig megérdemelne végre egy rendes társat, habár plusz pont a cuki és sokat emlegetett fekete labradorért, akinek minden megnyilvánulása aranyat ért és akinek viselkedésében, sokszor saját, keverék labradorunkat, Froclit véltem felfedezni. ;)

   Leginkább azoknak ajánlom ezt a kötetet, akik már persze olvasták az első részt, hiszen tele van utalásokkal, méltó folytatás, de önálló kötetként nem állná meg a helyét.

   A chick lit, a légies, könnyed stílus most is a nyár legjobb pillanatait idézi, nem árt ilyen témájú kötetet olvasni ebben az egyre inkább zordabb időben, mert garantáltan megmosolyogtat és jobb kedve derít.

   Pár szó a borítóról:  A borító most sem az eredeti, hanem amit külön a kiadó csinált és ami roppant módon hajaz az első rész kinézetére.

   Jól néz ki ez a kékes színárnyalat, tetszenek az aranyozott, dombornyomott szőlőminták.

   Mindenképpen hangulatos és illik a történethez.