Könyvkritika: Colleen Hoover - Velünk véget ér

Colleen Hoover

Velünk véget ér (It Ends with Us)

Magyar kiadás éve: 2017, 2019

Fülszöveg:

Néha ​az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret. Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen. 

Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot. 
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített. 
Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni. 
Add át magad a reménynek!

   Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy szeretem CoHo stílusát és a könyveit. 

   Elterveztem, hogy szépen sorjában elolvasom majd az eddig magyarul megjelent összes regényét, valamint figyelemmel fogom kísérni a további írásait is.

   A Velünk véget ér megint csak komoly, sokatmondó és roppant személyes témákat boncolgat, hiszen fókuszba kerül benne a családon belüli erőszak, a nők elleni nemi erőszak, valamint a folyamatos bántalmazás és persze felteszi a fő kérdést: Meddig érdemes tűrni és mikor kell azt mondani, hogy Állj! Most már elég volt!

   A sztori két idősíkban játszódik. Egyik része a múltban, ahol megismerhetjük a főszereplő, Lily családi viszontagságait és azt is megtudjuk, ki volt az első szerelme.

   A jelenben aztán Lily már önálló, felnőtt nő, aki habár a múlt sebeit hordozza magán, igyekszik kilábalni a folytonos visszatekingetésekből és egyenesen a jövőre koncentrálni.

   Ekkor ismerkedik meg a jóképű, magabiztos és szexi idegebésszel, Ryle Kincaiddel, akivel egyre hevesebb viszonyba keveredik és akinek szintén van egy szörnyű gyerekkori traumája, ami miatt nem teljesen az, mint akinek vallja magát...

   A sűrű események láncolatát akkor borítja fel minden, amikor Atlas, Lily gyermekkori szerelme  újra feltűnik a színen.

   Ha valaki azt gondolná, hogy már ismeri az egész történetet, hiszen akkor ez egy sima, már - már túlcsépelt, sablonos szerelmi háromszög, akkor annak csalódnia kell, elvégre ez ennél sokkal összetettebb és jóval komolyabb.

      Bizonyos szinten levélregénynek tekinthető, hiszen a múlt eseményeit olyan levelekből ismerhetjük meg, amiket Lily a példaképének, Ellen DeGeneresnek írt, bár sosem küldött el.

   Hónapok, sőt évek telnek el, így részletesebben láthatjuk a felnőttek életének alakulását. 

   Az írónő semmit sem kapkod el, kifejti a lényeges dolgokat, de attól még mindig történik valami izgalmas és sokkoló. 

   Sokszor mosolyogtam olvasás közben, így persze hamar elbíztam magam. Aztán pár oldallal később már sírtam a döbbenettől és megviseltek a dolgok.

   Az egyik fő kérdés persze az, hogy Team Ryle vagy Team Atlas? Sokáig gondolkoztam ezen, de még most sem tudom biztosan a megfelelő választ. 

   Ryle számomra mindenképpen érdekesebb és összetettebb karakter, de sok döntésével nem értek egyet. A kötet vége felé már egyáltalán nem tudtam követni a viselkedését, azt, hogy bizonyos dolgokra miként reagált. Nem mondhatnám, hogy sajnáltam, de a kezdetekben szerettem őt és neki drukkoltam...aztán persze jó sok minden megváltozott.

   Atlas, a tipikus jófiú, aki a végletekig hűséges és mindig - minden körülmények között lehet rá számítani. Biztos kikötő ő minden viharban, ezt pedig csodáltam benne.

   Nálam a prímet mégsem a férfiak vitték, hanem az erős, példaértékű női karakterek.

   Lily, akinek szívesen lennék a barátnője és aki meg nekem lett a példaképem, mert végig független maradt és sosem hódolt be igazán. Hallatta a hangját és nem hátrált meg. Bár minden nő olyen lenne, mint ő. Bárcsak én is, olyan lehetnék, mint ő. :)

   Aztán külön kiemelném még Alyssát, a legjobb barátnőt és Ryle húgát, aki óriásit nőtt a szememben, amikor nem lett részlehajló, elfogult és megmondta az őszinte véleményét. Ezzel kiállt az igazság mellett és nem játszotta meg magát. Kalapot emelek előtte, de tényleg.

   Örülnék, ha ebből a könyvből egyszer film készülne és ha CoHo maga írná a forgatókönyvet, mert akkor igazán ütős lehetne.

   Tanulságos, szívmelengető sztori, ami kiválóan elegyíti a romantikát és az erotikát is, de közben erős morális és társadalmi kérdéseket boncolgat.

   Mindenképpen  elgondolkodtató, a lezárás pedig egyszerre felemelő és szívet tépő. Én zokogtam a végén. :(

   A könyvtárból kölcsönöztem ki, ahol a kötet állapotából ítélve, már előttem oly sokan rongyosra olvasták, szóval mindenképpen be kell majd szereznem egy saját példányt.

   Pár szó a borítóról:  A borító hozza a már jól megszokott, minimalista stílust, mégis csodaszép, ráadásul sokatmondó.

   Szerintem olyan, mintha egy orchideát vágtak volna apró darabokra egy ollóval, de az is lehet, hogy inkább egy liliomot?