Könyvkritika: Mia Sheridan - Archer hangja
Mia
Sheridan
Fülszöveg:
Amikor Bree Prescott megérkezik Pelionba, az álmos tóparti kisvárosba, szívből reméli, hogy végre megtalálta azt a helyet, ahol rálelhet a hőn áhított nyugalomra. Már az első nap belebotlik Archer Hale-be, a saját tragédiáját remeteként őrizgető srácba. Egy emberbe, akit addig senki sem vett észre.
Ez a könyv egy olyan nőről szól, akinek az életét egyetlen szörnyű éjszaka eseményei határozzák meg, és egy olyan férfiról, aki szerelmével elhozza a nő számára a szabadulást. Egy szótlan férfi története, aki tátongó sebbel él, és egy olyan nőé, aki segít neki megtalálni a hangját. Egy regény a szenvedésről, a sorsról és a szerelem mindent elsöprő erejéről.
Úgy érzem, szépen lassan kilábalok a hónapok óta tartó olvasási válságomból, aminek ékes bizonyítéka, hogy amikor legutóbb voltam a könyvtárban hoztam magammal pár igazán izgalmasnak tűnő, romantikus-erotikus regényt.
A Túl késő olvasása közben kaptam kedvet ezekhez a szívhez szóló regényekhez, szóval ha másra nem is, arra biztosan jó volt végül, hogy újra nagy hévvel kezdjek olvasni.
Sosem olvastam még Mia Sheridan-től, ráadásul A szerelem csillagjegyében sorozata előző három kötetéhez sem volt még szerencsém, szóval most megint kiléptem a komfortzónámból, hiszen eddig már-már rögeszmésen ragaszkodtam, hozzá, hogy sorban olvassak.
Szerencsére a kötetek nem függnek össze, legalábbis az Archer hangjának nincs közvetlen folytatása, teljesen lezárt cselekményű, önálló regénynek számít.
Csak annyiban passzol bele a szériába, hogy a Nyilas csillagkép legendája köré épül és a történetnek ez adja meg az elnagyolt alapját.
Már az elején leszögezem, hogy imádtam ezt a történetet. Egyszerűen lenyűgözött, a szívembe mart és közben felemelt.
Igaz nem lett kedvenc, de mindenképpen emlékezetes marad a számomra, mert még így sem tudtam sokszor letenni. Olvastatta magát, megbabonázott, ráadásul kiváló kikapcsolódásnak és ellenpontnak bizonyult a lelkemet megviselő Túl késő után.
Régen volt szerencsém ennyire szerethető karakterekhez.
Bree és Archer mindketten végtelenül szimpatikusak, a múltjukban lévő sok szörnyűséggel és titkokkal. Megtört emberek, akik egymásban találnak vigaszt. Rajtuk tényleg azt éreztem, hogy szívből szeretik egymást és kitartanak a végsőkig. Tényleg nagyon megkedveltem őket és drukkoltam nekik.
Pelion városkája és annak apró-cseprő népe pedig szintén a szívemhez nőttek. A leírások alapján magam előtt láttam az éttermet ahol Bree dolgozott vagy Archer birtokát, esetleg a tavat, az erdőt és igazából minden mást is.
Úgy érzetem, hogy ismerem őket, a barátaim, akikről még akár máskor is szívesen olvasnék, habár ez az írónő részéről sosem fog megvalósulni, mert nagyon szépen lezárta a cselekményt és nem hagyott nyitott kérdéseket. Ami mondjuk nem is baj.
A könyv egyébként az egyik kedvenc filmemre, a Mindenhol nő című Reese Witherspoon főszereplésével készült alkotásra emlékeztetett és annak a legjobb pillanatait idézte. Voltak benne hasonló dolgok és a stílusát, a hangulatát teljesen hozta.
Bátran hirdette, hogy mindenkinek jár egy második esély az igazi boldogságra.
Archerben új, kedvenc könyves álompasira leltem, bár néha kicsit idegesített a naivsága. Sokszor hihetetlennek tűnt, hogy ennyi mindenben rácsodálkozik a világra, mint egy gyermek, holott felnőtt férfi volt. Jó tudom, hogy évekig remeteként élt, egyes-egyedül, de akkor is kicsit szürreálisnak találtam. Pár dolognak azért utánanézhetett volna...
A történet első felében inkább a megismerkedésen, tapogatózáson, a romantikán volt a hangsúly, de utána gyorsan beindultak az események és izzott a levegő a két főszereplő között. Olyan túlfűtött erotika került a középpontba, hogy magam is meglepődtem.
Olvasás közben rájöttem, hogy az ilyen típusú könyvekben inkább azt szeretem, amikor a karakterek még dacolnak egymással és a saját érzéseikkel is. Amikor már tudják, hogy éreznek valamit a másik iránt, de el nem ismernék persze az igazságot és inkább visszafogják magukat.
Az ilyen önmegtartóztató és önmegtagadó viselkedésekből lesznek a legizgalmasabb helyzetek, amiken aztán jót lehet kuncogni és kapkodni a levegőt. :)
Bátran ajánlom olvasásra nemtől függetlenül, de azért mindenképpen 16 év felett.
Aki egy könnyed, szívmelengető, csodaszép érzésekkel teli történetre vágyik, az adjon egy esélyt az Archer hangjának, mert mindenképpen megéri.
Mia Sheridan megkapóan bánik a szavakkal, szóval biztosan fogok még olvasni tőle.
Pár szó a borítóról: A borító az eredeti, amin háttal nekünk Archer sziluettjét láthatjuk. Tetszik ez a hideg, kékes-ezüstös színvilág. Illik a sztorihoz.
Archer
hangja (Archer’s Voice)
A szerelem
csillagjegyében – 4. kötet
Magyar
kiadás éve: 2017
Fülszöveg:
Amikor Bree Prescott megérkezik Pelionba, az álmos tóparti kisvárosba, szívből reméli, hogy végre megtalálta azt a helyet, ahol rálelhet a hőn áhított nyugalomra. Már az első nap belebotlik Archer Hale-be, a saját tragédiáját remeteként őrizgető srácba. Egy emberbe, akit addig senki sem vett észre.
Ez a könyv egy olyan nőről szól, akinek az életét egyetlen szörnyű éjszaka eseményei határozzák meg, és egy olyan férfiról, aki szerelmével elhozza a nő számára a szabadulást. Egy szótlan férfi története, aki tátongó sebbel él, és egy olyan nőé, aki segít neki megtalálni a hangját. Egy regény a szenvedésről, a sorsról és a szerelem mindent elsöprő erejéről.
Úgy érzem, szépen lassan kilábalok a hónapok óta tartó olvasási válságomból, aminek ékes bizonyítéka, hogy amikor legutóbb voltam a könyvtárban hoztam magammal pár igazán izgalmasnak tűnő, romantikus-erotikus regényt.
A Túl késő olvasása közben kaptam kedvet ezekhez a szívhez szóló regényekhez, szóval ha másra nem is, arra biztosan jó volt végül, hogy újra nagy hévvel kezdjek olvasni.
Szerencsére a kötetek nem függnek össze, legalábbis az Archer hangjának nincs közvetlen folytatása, teljesen lezárt cselekményű, önálló regénynek számít.
Csak annyiban passzol bele a szériába, hogy a Nyilas csillagkép legendája köré épül és a történetnek ez adja meg az elnagyolt alapját.
Már az elején leszögezem, hogy imádtam ezt a történetet. Egyszerűen lenyűgözött, a szívembe mart és közben felemelt.
Igaz nem lett kedvenc, de mindenképpen emlékezetes marad a számomra, mert még így sem tudtam sokszor letenni. Olvastatta magát, megbabonázott, ráadásul kiváló kikapcsolódásnak és ellenpontnak bizonyult a lelkemet megviselő Túl késő után.
 |
| A kép forrása |
Bree és Archer mindketten végtelenül szimpatikusak, a múltjukban lévő sok szörnyűséggel és titkokkal. Megtört emberek, akik egymásban találnak vigaszt. Rajtuk tényleg azt éreztem, hogy szívből szeretik egymást és kitartanak a végsőkig. Tényleg nagyon megkedveltem őket és drukkoltam nekik.
Pelion városkája és annak apró-cseprő népe pedig szintén a szívemhez nőttek. A leírások alapján magam előtt láttam az éttermet ahol Bree dolgozott vagy Archer birtokát, esetleg a tavat, az erdőt és igazából minden mást is.
Úgy érzetem, hogy ismerem őket, a barátaim, akikről még akár máskor is szívesen olvasnék, habár ez az írónő részéről sosem fog megvalósulni, mert nagyon szépen lezárta a cselekményt és nem hagyott nyitott kérdéseket. Ami mondjuk nem is baj.
Bátran hirdette, hogy mindenkinek jár egy második esély az igazi boldogságra.
Archerben új, kedvenc könyves álompasira leltem, bár néha kicsit idegesített a naivsága. Sokszor hihetetlennek tűnt, hogy ennyi mindenben rácsodálkozik a világra, mint egy gyermek, holott felnőtt férfi volt. Jó tudom, hogy évekig remeteként élt, egyes-egyedül, de akkor is kicsit szürreálisnak találtam. Pár dolognak azért utánanézhetett volna...
 |
| A kép forrása |
Olvasás közben rájöttem, hogy az ilyen típusú könyvekben inkább azt szeretem, amikor a karakterek még dacolnak egymással és a saját érzéseikkel is. Amikor már tudják, hogy éreznek valamit a másik iránt, de el nem ismernék persze az igazságot és inkább visszafogják magukat.
Az ilyen önmegtartóztató és önmegtagadó viselkedésekből lesznek a legizgalmasabb helyzetek, amiken aztán jót lehet kuncogni és kapkodni a levegőt. :)
 |
| Az írónő |
Aki egy könnyed, szívmelengető, csodaszép érzésekkel teli történetre vágyik, az adjon egy esélyt az Archer hangjának, mert mindenképpen megéri.
Mia Sheridan megkapóan bánik a szavakkal, szóval biztosan fogok még olvasni tőle.
Pár szó a borítóról: A borító az eredeti, amin háttal nekünk Archer sziluettjét láthatjuk. Tetszik ez a hideg, kékes-ezüstös színvilág. Illik a sztorihoz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése