Könyvkritika: Séverine Vidal és Manu Causse - Bicebóca ​szívek

Séverine Vidal és Manu Causse

Bicebóca ​szívek (Nos cœurs tordus)

Magyar kiadás éve: 2018

Fülszöveg:

Vlad új srác a suliban. Ha ül, csak gyönyörű szemét látja az ember, a szemébe lógó huncut tincsét, elbűvölő mosolyát.

De ha feláll és elindul, a térdei összekoccannak, a mozgása rendezetlen, egyensúlya ingatag: születésétől fogva mozgássérült. A jópofa, érzékeny és szókimondó fiú gyorsan barátokra tesz szert, akik szívvel-lélekkel mellé állnak, hogy megvalósíthassa álmát.

Lou, a szép szőke Lou is ott van közöttük, csakhogy vele kapcsolatban Vlad többre vágyik, mint egyszerű barátságra…

Egy friss hangú, szívmelengető történet szerelemről, barátságról, másságról, elfogadásról, amely bebizonyítja, hogy még ha két lábbal is (alig) áll az ember a földön, attól még elérheti a csillagokat.

   Reményeim szerint egyszer majd én is végzett, diplomás könyvtárosként fogok dolgozni és akkor biztosan jó szívvel fogom ajánlani ezt a kötetet, úgy, ahogy tegnap tette azt a megyei könyvtár egyik kedves és segítőkész alkalmazottja. 

   Milyen jól tettem, hogy hallgattam rá, mert ez a történet valóban csodálatos, szívmelengető és elsősorban nagyon, de nagyon tanulságos.

   Egy rövid, mindössze 160 oldalas kötetről beszélünk, de esküszöm több benne az élet, a valódi tartalom, mint néhány 500+ oldalas regényben, amik mostanában akadtak a kezeim közé.

   Egy francia szerzőpáros, sokat méltatott és több díjat is elnyert ifjúsági regényéről beszélünk, amiről én magam is csak csupa jót tudok mondani.

      Rettentő gyorsan lehet vele haladni, elvégre rövidke fejezetekből áll, bár az elején kicsit nehezen tudtam követni, hiszen minden fejezet más-más szereplő szemszögén keresztül mesél. 

   Miután megszoktam Vlad, Said, Dylan, Mathilde és a különc igazgatóhelyettes úr stílusát, már egyből jobban átláttam ezt az egészet. 

   Ők mind igazi egyéniségek, különböző karakterek, mégis összeköti őket egy bizonyos testi fogyatékosság, hátrányos helyzet, egy betegség, ami miatt az emberek hajlamosabbak másképpen bánni velük.

   A leginkább az tetszett ebben a történetben, hogy mindez végtelenül szórakoztatóan volt ábrázolva, humorral telve, aminek okán a cselekmény egyszerre bizonyult gördülékenynek és kimondottan szerethetőnek. 

   Ezek az elsőre törékenynek tűnő kamaszok öniróniával és itt-ott fekete humorral kezelték a sorsukat, próbáltak beletörődni az elkerülhetetlenbe.

Az eredeti borító

   A dráma, a folytonos sajnálkozás háttérbe szorult és még ilyen rövid idő alatt is megismerhettük a karakterek érzéseit, velük sírhattunk, nevethettünk, örülhettünk és szomorkodhattunk.

   A kedvencem Vlad volt, aki példaértékű lehet mindannyiunk számára. Egy ismerősömet láttam benne, aki hasonló, mint ő, ráadásul pontosan olyan fogyatékossággal is éli a mindennapjait. Olvasás közben mindvégig őt láttam magam előtt.

   Szerettem még Said fejezeteit, aki tipikus kötekedő alakként indult útnak, de pozitív karakterfejlődésen esett át. Neki a helyzete, a származása jelentette a hátrányt, meg persze az, hogy soha senki sem hitt benne igazán. Aztán lám mivé lett. :) Annyira a szívemhez nőtt.

   Kiemelném még Flachard úr fejezeteit, aki felnőttként kísérte végig a gyerekek iskolai évét és aki ellenpontként, kontrasztként szolgált a kötetben és habár az elején nem igazán szimpatizáltam vele, a végére őt is egészen megkedveltem.

   A történet végig fenntartotta az érdeklődésemet, mosolyogtam miközben olvastam és szárnyalt a lelkem. A gyerekek beszólásain nagyokat nevettem. :)

   Lenyűgöző, hogy ennyi tragédia és betegség ellenére is ilyen pozitív szemlélettel látták a világot és élték meg a körülöttük/velük zajló eseményeket.

A második rész borítója

   A romantika pont a szereplők korának megfelelően volt adagolva. Bimbódzó, bátortalan románcok, amik akár egy életre is szólhatnak majd.

   Mindezek mellett pedig előtérbe került az igaz barátság, a bátorság és persze az, hogy ha hiszünk önmagunkban, akkor szinte semmi sem lehetetlen, pláne nem akkor, ha ráadásként még mások is hisznek bennünk.

   Ha egy végtelenül könnyed hangvételű, de igenis komoly témákat boncolgató kötetre vágytok, akkor mindenképpen ajánlom a figyelmetekbe. 

   Még azt is meg merem kockáztatni, hogy idehaza is lehetne belőle kötelező olvasmány a felsős tagozatos általános iskolások számára.

   Örülnék, ha itthon is megjelenne majd a gyerekek további kalandjait bemutató második rész.

   Pár szó a borítóról:  A borító a kiadó saját munkája, ami szerintem csodaszép, bár kicsit zavaróak rajta a hasonló árnyalatú színek. Vörös-rózsaszín és sárga- narancssárga.

   Ezek a hajtogatott, origami szívek pont passzolnak a sulis életérzéshez,  szóval összességében tetszik.