Könyvkritika: Stephenie Meyer - Egy életem, egy halálom

Stephenie Meyer

Egy életem, egy halálom (Life and Death)

Alkonyat saga – kiegészítő kötet

Magyar kiadás éve: 2019

172-es sorszámú Elit Team kötet

Fülszöveg:
Minden éremnek két oldala van…
Bellát és Edwardot is már ismered. Most találkozhatsz Beau-val és Edythe-tel!
Amikor Beaufort Swan a borús kisvárosba, Forksba költözik, és megismerkedik a vonzóan rejtélyes Edythe Cullennel, az élete izgalmas, de ijesztő fordulatot vesz. A titokzatos Edythe-t porcelánfehér bőre, aranyszínű szeme, igéző hangja és természetfeletti képességei ellenállhatatlanná teszik. Csakhogy Beau-nak fogalma sincs róla, hogy minél közelebb kerül a lányhoz, annál nagyobb veszélybe sodorja saját magát és a szeretteit. És lehet, hogy túl késő lesz visszafordulni…
A kultikus szerelmes regény lebilincselő újragondolása minden Alkonyat rajongónak kötelező olvasmány! A történetet a szerző, Stephenie Meyer bevezetője és utószava egészíti ki.
Az Alkonyat/Twilight első megjelenése, 2005 óta modern klasszikussá válva olvasók millióit varázsolta el.
Az Alkonyat sorozat világszerte csaknem 155 millió példányban kelt el.

   A kötetet legalább egy éve várom, hiszen a kiadó már tavaly ilyenkor is ígérte a megjelenést, amiből végül csak most lett kézzel fogható olvasmány. :(
   Szerintem, ez azért végtelenül sajnálatos és szomorú, mert anno Stephenie Meyer munkássága és az egész Alkonyat saga alapozta meg úgy igazán a Vörös pöttyös sorozat és egy kicsit a kiadó sikerét is, de ez csak az én véleményem.
   Egy biztos: óriási izgalommal és lelkes rajongóként, hatalmas elvárásokkal álltam neki a történetnek, de végül nem igazán azt kaptam, amire számítottam. Ezt pedig cseppet sem jó értelemben írom.

   Eddig mindig büszkén hangoztattam, hogy - szégyen/nem szégyen - nálam az Alkonyattal nem lehet mellélőni, de ez most bizony mégis sikerült.
   A kezdeti pár fejezet után azt vettem észre, hogy folyamatosan elégedetlen vagyok, puffogok és a szemeimet forgatom.
   Nem haladtam, halogattam az olvasást és nagyon idegesítettek a szereplők, legfőképpen Beau, aki ugye ettől az egész - számomra szintén érthetetlen - nemcserés dologtól végtelenül picsogós, túlérzékeny nyálgépnek tűnt. Az biztos, hogy igazából sok mindennek tűnt, csak éppen férfinak nem.
   Bellánál még anno csak-csak működött ez a gyámoltalan, anyám asszony katonája dolog, de itt a fejemet fogtam.
   Egyszerűen nem hittem el, hogy egy gimnazista srácnak ilyen megnyilvánulásai lehetnének a való életben is. Nem volt reális és kész.
   Edythe már sokkal szimpatikusabbnak bizonyult, hiszen ő csak szimplán egy belevaló, badass csajszinak tűnt, de Beau tehetetlensége miatt meg hiteltelen volt számomra, hogyan szerethet egy ilyen ,,férfit".

   Amikor anno először meghallottam, hogy az írónő ilyesfajta nemeket felcserélős tükörregényt vagy mit? ír, akkor jó ötletnek tartottam és nem is foglalkoztam a sok negatív kritikával, de belátom, hogy ennek a könyvnek soha, de soha nem kellett volna megszületnie.
   Kövezzetek meg, de szerintem nem olyan rossz író ez a Steph, szeretem őt és imádom az Alkonyatot, hiszen a Harry Potter után ez volt rám a második legnagyobb olvasási hatással, de akkor sem értem, hogy ezt miért csinálta? A sok-sok befolyó pénzen kívül természetesen...
   A másik leginkább elkeserítő ok pedig maga a Cullen család, akikből egyszerűen minden különlegesség, minden egyediség és minden szimpátia totálisan odaveszett.
   Pedig máig ők a kedvenc könyves családom, így különösen fájt olvasni, hogy kiveszett belőlük a lényeg.

      Egyedüli pozitívumként a Sulpicia vezette alternatív, másmilyen Volturit tudom említeni, akik itt is izgalmasnak tűntek és bennük aztán még így is láttam bőven potenciált.
   A Volturival mindig is elfogult voltam, hiszen nekem ők a sok ármány és képmutatás ellenére is a szívem csücskei voltak, szóval nem is értem, hogy miért nem róluk írt, ha már annyira nem tudott elszakadni az Alkonyat világától.
   A befejezéssel sem volt különösebb gondom és legalább valami friss, üde változást hozott, de azért még így is elkapkodottnak éreztem, viszont sokkal reálisabbnak az eredetihez képest, ami azért Túl szép, hogy igaz legyen! volt már évekkel ezelőtt is.

   Természetesen most is a családlátogatás és a baseball meccs volt a két kedvenc jelenetem, de más pozitív dolgot sajnos már tényleg nem tudok és nem is akarok felsorolni.

   Összességében tehát: leszámítva a nosztalgia édes hullámait, nem igazán tetszett, hiszen az eredetit bármikor elővehetem és újra elolvashatom, ez a nemcserélős dolog meg csak szimplán nevetségesen hatott.

   Az a legnagyobb baj, hogy az Alkonyat már eddig is megosztotta az olvasókat, de az írónő az ilyen húzásokkal csak maga alatt vágja a fát. :( Valamilyen szinten a saját írását gyalázta meg, ami az én szememben óriási hiba és még nagyobb szívfájdalom.

   Azoknak egyáltalán nem ajánlom, akik most ismerkednének ezzel a különleges, vámpíros történettel, a rajongók meg inkább olvassák Edward és Bella sztoriját.

   Totálisan felejthető és én (is) kérek érte elnézést.

   Pár szó a borítóról:  A borítót viszont imádom. Zseniális. 

   Ez a zöld almás dolog teljesen elvarázsolt és esküszöm, hogy jobban tetszik, mint az eredeti.