Filmajánló: Rebecca

 Sziasztok! :)

   A mozi még mindig sztornó, de ezt már tudjátok, viszont szerencsére a Netflix egyre több - számomra - érdekes és izgalmas projekttel áll elő. 

   Ilyen volt most az ősz és az év egyik legjobban várt filmje - szintén nálam - a Daphne du Maurier regényéből készült sokadik feldolgozás, a Rebecca.

   A könyvet még tavaly olvastam újra, természetesen, hiszen az egyik nagy kedvencemről van szó. 

   Úgy vélem, hogy egyszerre tökéletes gótikus regény, lélektani thriller, krimi, ami romantikus szálakkal van fűszerezve. Tényleg óriási favoritom, bátran ajánlom mindenkinek, mert évtizedek múltán is teljesen aktuális és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már megint egy új adaptációt készítettek belőle.

   A kritikusok persze lehúzták, de ez nem zavar, sőt megint csak onnan tudtam, hogy nekem bizony tetszeni fog. :)

   Armie Hammer, mint Maxim de Winter, Liliy James, mint a második Mrs. de Winter és Kristin Scott Thomas, mint Mrs. Danvers már eleve megalapozott nálam egy Hűha! faktort, mert régen láttam ennyire jól összehozott szereplőgárdát.

   Kezdjük ott, hogy szerintem óriási butaság aki azzal kezdi a film megnézését, úgy ül le a képernyők elé, hogy az ikonikusnak számító Alfred Hitchcock féle változathoz akarja hasonlítani és azt várja tőle, hogy olyan legyen, mert akkor az bizony valóban csalódni fog.

   Én szinte minden feldolgozást láttam már. A Hitchcock által rendezett változatot, az 1997-es mini sorozatot, a Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra főszereplésével készült musicalt és a többi...Mindben találtam persze apró hibákat a könyvhöz képest, mégis mindegyiket tudtam valamiért szeretni.

   Nekem például Polyák Lillánál nincs jobb és félelmetesebb Mrs. Danvers, de ez megint csak az én véleményem.

   Nem igazán kedvelem, hogy Hollywoodban nagy divat lett most ez reboot dolog, de ezt a filmet imádtam, végig lekötött, izgultam rajta és annyira sajnáltam szegény, naiv, névtelen kis főhősnőnket.

   A báli jelenetnél szabályosan összeszorult a szívem és eltakartam a szemem, hogy ne kelljen látnom Maxim arcát, amikor első pillantását veti második feleségére abban a bizonyos vörös ruhában. Te jó ég!

   A látvány pazar és impozáns, a zenék megalapozták a hangulatot. A film első negyede igencsak könnyedre sikerült és szerettem látni ezt a két embert, elvégre tudnak ők is felhőtlenül boldogok lenni.

   Aztán persze visszatértünk velük Manderley falai közé és attól kezdve árnyék, félelem és őrület vetült a kapcsolatukra...:(

   Bárki-bármit mond, szerintem a kémia is működött a színészek között és elhittem, hogy szeretik egymást, de közben Armie Hammer mégis jól hozta azt az elfojtott dühöt, ami szépen-lassan megmérgezte kettejük kapcsolatát, ráadásul mindezt Makranczi Zalán magyar hangján tette, ami már Az U.N.C.L.E. embere filmben is pontosan illett hozzá.

   Mrs. Danvers még mindig őrült és iszonyat hátborzongató figura, közben pedig kimért, képmutató és számító, amit Kristin Scott Thomas hűen bemutatott. Ezt a szerepet rá öntötték. 

   Bevallom, hogy megint nem sikerült eldöntenem, - a könyv és a sokféle feldolgozás sem világított rá számomra teljes mértékben - hogy a megszállott imádata mögött, valamiféle beteges anyai szeretet állt vagy valami őrült rajongás, ami már-már szerelembe csapott ár Rebecca iránt? Ezt még most is képtelen vagyok megfejteni...

   Lily Jamesre kicsit haragszok a hűtlenségi botránya miatt, de a játékából ez persze mit sem vont le. Először tapasztalatlan, hiszékeny és tehetetlen volt, aztán szépen-lassan erős jellemfejlődésen esett át, akárcsak a könyvben.

   Negatívumként azt tudom megemlíteni, hogy Ben karaktere nagyon keveset szerepelt. Mi, akik olvastuk már a regényt, tudjuk, hogy a szerepe igen fontos, elvégre már a legelejétől kezdve örök igazságokat mond ki és tulajdonképpen ő az első, aki kételyeket ébreszt bennünk is Rebecca piedesztálra emelt tökéletességével szemben. Ez a szál kimondottan el lett hanyagolva...:(

   Azt is sajnáltam, hogy Rebecca visszaemlékezések formájában sem jelent meg, csupán csak egy halovány, állandóan jelen lévő és kísértő, sejtető szellemalakként, amivel persze nem volt gond, hiszen ez a történet lényege, de én szerettem volna őt látni szemtől-szemben is végre.

   Viszont újabb jó pont, hogy az apró és elkerülhetetlen változtatások miatt megkaptam végre azt a tökéletes befejezést, amit a könyvből hiányoltam, amik a sokkolóan hirtelen végkifejlettel kapcsolatban mindig is foglalkoztattak.

  Itt is láthattuk, hogy ki gyújtotta fel Manderley-t, mi lett az ő sorsa és, hogy főhőseink végül miként próbáltak meg új életet kezdeni, valamint túllépni azon a sok borzalmon, ami érte őket. 

   Végül mégiscsak bebizonyították Rebecca gyötrő emlékének, az örök szkeptikusoknak és persze önmaguknak, hogy igenis képesek a boldogságra.

   Fontosnak tartom szóvá tenni, hogy sokszor azt vettem észre: bizonyos párbeszédeket, idézeteket szó szerint kiragadtak a könyvből. Ezt egyszerűen imádtam.

   Összességében tehát: A Manderley-ház asszonya rajongói bátran nézzék meg, mert üde színfolt, viszonylag könyvhű, a színészek szuperek és a lezárás is megnyugvást hozó, reménykeltő.

   Jó hír nekünk idehaza, hogy a Gabo kiadó újra megjelenteti a könyvet - végre - filmes borítóval.