Képregény ajánló: Rachel Smythe - Olümposzi história 2.

Rachel Smythe 

Olümposzi história 2.  (Lore ​Olympus)

Olümposzi história – 2. kötet

Magyar kiadás éve: 2022

Fülszöveg:

Tekints ​bele az istenek éjszakai életébe Rachel Smythe stílusos képregényében, mely kortárs környezetben gondolja újra a görög mitológia legismertebb történeteit!

Amikor Perszephoné elhagyta a halandók síkját az Olümposzért, új életet akart kezdeni. Csillogó, új otthonának azonban sötét oldala is van – jó hírét kikezdi a pletyka, a beképzelt Apollón pedig alapjaiban rázza meg a biztonságba vetett hitét –, és a lány nehezen találja a helyét az istenek sebesen pörgő világában. Hádész is kizökkent egyensúlyából: próbál küzdeni a tavasz ifjú istennője iránti érzések ellen, miközben igyekszik megtartani magányos uralmát az Alvilág felett. Perszephoné és Hádész egyre közelebb kerülnek egymáshoz, de szembe kell nézniük a múltjukkal és a jelenükkel, hogy reményük lehessen egy jobb jövőre.

Az Eisner-díjra jelölt webképregénynek ez a kiadása egy exkluzív történetet is tartalmaz, és a görög panteont egy rendkívül szellemes és romantikus képregényben repíti el a modern korba.

A második kötet a Webtoon első számú képregényének, a Lore Olympusnak a 25–49. fejezeteit tartalmazza.

   Az első kötetről írt értékelésemet itt tudjátok elolvasni: Képregény ajánló: Rachel Smythe - Olümposzi história 1.

   Újfent a könyvtárból kölcsönöztem ki a második részt is, onnan tőlünk a Lencsésiről, ráadásul annyira megszerettem ezt a képregény-sorozatot, hogy azóta foylamatosan ajánlom az olvasóknak és ők is egyre jobban érdeklődnek iránta. ;)

   Feltett szándékom volt pontosan a Katee Robert féle Alvilági szerelem után sorra keríteni, mert látni akartam, hogy két különböző szerző milyen formában képes feldolgozni ezt a már jól ismert Hádész-Perszephoné szerelmi mítoszt.

   Az Alvilági szerelem inkább az erotika és a BDSM oldaláról közelítette meg kettejük kapcsolatát, még az Olümposzi história ugyebár a romantikát és a lassú egymásra találást részesíti előnyben.

   Mindkét sztorinál megfigyelhető azonban az istenek és istennők kegyetlen, számító és könyörtelen viselkedése, a manipuláció. 

   A mitológiai elemeket és a modern kort pedig annyira jól vegyítik, egyszerűen imádom. *_*

   Hádész még most is bizonytalan az érzéseiben, inkább Minthe felé húz, mert fél Perszephoné felé kezdeményezni, főleg, hogy a lány túl ártatlan, túl naiv az ő létezéséhez.

   Perszephoné naiv, tökéletes és picit kislányos, de most kiderült, hogy valóban 19 éves, ennyi ideje van még csak jelen az örökkévalóságban, tehát megbocsátható neki, hogy ilyen.

   Nagyon jót nevettem Hekaté megjelenésén és viselkedésén. 

   Ő itt először úgy lett ábrázolva, mint valami kém, valami magánnyomozó, aki aztán Hádész munkatársaként és legjobb barátjaként a józan ész hangjaként próbál meg lavírozni a király és a hercegnő kapcsolatában. Nekem kimondottan szimpatikusnak bizonyult.

   Héra és Zeusz kapcsolata itt sem felhőtlen, a férfi egy éretlen gyerek benyomását kelti, egy hűtlen disznó, már bocsánat, de ezt már megszokhattuk tőle. Nem méltó az istenek királyának, az biztos.

   Héra ,,árnyámkodása" tetszett, legalább valaki végre egymás felé terelte a szerelmeseket.

   Apollón immáron annyira idegesít és felbőszít, hogy valami hihetetlen. Igazi zaklatóvá, egy megszállott figurává lépett elő, drukkoltam Kerberosznak, hogy tépje szét őt is meg az agyonféltett kocsiját...:D

   Kerberosz amúgy is a kedvencem, jó látni már most a Perszephonéval való gazda-hűséges, védelmező eb kapcsolatát. Ők ketten annyira cukik.

   Érdekes volt belelátni az Alvilág és a Tartarosz mindennapi működésébe, abba, hogy egy ugyanolyan cégnek van beállítva, mint bármi más, annyira természetes, mégis annyira vicces.

   Thétisz taszított, ahogy Minthe is, aztán picit megsajnáltam, de az ő helye nem Hádész mellett van, ezt tudjuk jól.

   Imádtam a telefonbeszélgetést és azt, hogy beleláthattunk a kezdetekbe, a múltba, amikor a Kronosz utáni lázadás új alapjai lettek lefektetve.

   Kedveltem még az Erinnüszök/Fúriák trióját, az eredeti mítoszi legendához jól passzolt a mostani szerepük és nagyokat derültem Megaira plátói ragaszkodásán és a Hádész rajongói dokumentációin. :)

   Az extra fejezetben Hesztia is előtérbe került, aki nekem egyébként az egyik kedvenc istennőm és itt is szerettem, habár Apollón jól megvezette szegényt. Hermész aranyos, őt szintén csípem.

   Néha picit szappanoperás beütéseket éreztem most is, de kárpótolt a humor, a dráma és persze a kémia a két főszereplő között.

   Jó lenne már most olvasni a folytatást. Remélem mihamarabb meg fog jelenni.

   Leginkább azoknak lehet jó olvasmány, akik valóban ismerik a görög mitológiát, egyszerűen kell hozzá előismeret, mert anélkül szerintem követhetetlen.

   Pár szó a borítóról:  A borítón - mint mindig - a sötétkék, mint Hádész színe és a rószaszín, mint Pereszphoné színe dominálnak.

   Hádész és Perszephoné kettőse látható rajta, egyszerűen jó rájuk nézni.

   A háttérben az alvilági torony, amiből kinő Koré fája, ami egyébként a kedvenc jelenetem volt. (L)