Könyvkritika: Katee Robert - Alvilági szerelem

Katee Robert 

Alvilági szerelem (Neon ​Gods)

Sötét Olümposz sorozat - 1. kötet

Magyar kiadás éve: 2022

Fülszöveg:

Úgy ​volt, hogy ő csak a mítoszokban létezik. De attól a pillanattól fogva, hogy átkeltem a Sztüx folyón, teljesen megigézett…

Az ultramodern Olümposz elitjének üdvöskéje, Perszephoné Dimitriou azt tervezi, hogy megszökik, és új életet kezd valahol máshol, távol az Olümposzt uraló istenek, a tizenhármak tisztességtelen politikájának világától. Azért döntött így, mert anyja a tudtán kívül Zeusznak ígérte a kezét, aki a csillogó-villogó látszat mögött meghúzódó sötét világ veszélyes, teljhatalmú ura. Mivel nem marad más választása, Perszephoné a tiltott alsó városba menekül, ahol eladja a lelkét Hádésznak, akit korábban csak egy mitikus hősnek gondolt… a férfi pedig bevezeti egy olyan világba, amelynek létezéséről fogalma sem volt. Hádész mindig is az árnyékos oldalon élte az életét, és továbbra sem áll szándékában kilépni a fényre. Ám amikor rátalál Perszephonéra, ráeszmél, hogy ezzel lehetősége nyílik az évek óta tervezett bosszú végrehajtására. ennél több ürügyre nincs is szüksége ahhoz, hogy segítsen a lánynak — aminek persze megkéri az árát. Igen ám, de minden egyes szenvedélyes éjszakával, amelyet együtt töltenek, egyre jobban a szívébe zárja Perszephonét, és úgy dönt, készen áll akár az egész Olümposszal szembeszállni csak azért, hogy ne kelljen elválnia tőle…

Hádész és Perszephoné modern átdolgozása, amely édes, mint a bűn…

   Nálam az idei Könyvfesztivál legjobban várt kötete volt, pedig A szerelem képletét is szeretném már olvasni és arról annyi jót hallok, ennek a regénynek viszont egész alacsony százalékon áll az értékelése a Molyon, az angol nyelvűé legalábbis biztosan.

   Előre leszögezem, hogy nagyon tetszett, nem csalódtam benne, a fülszöveg alapján valami ilyesmire számítottam, így bőven megugrotta az elvárásaimat.

   Dekadens, izgató, érzéki, csábító, fülledt, pimasz és szexi. Olvasás közben ezek a szavak és jelzők cikáztak bennem.

   Egyetértek azzal a Mollyal aki azt írta, hogy az Olümposzi história (Lore Olympus) és A szürke ötven árnyalatának keveréke, méghozzá a legjobb értelemben. Nekem is rögtön ez a két kötet ugrott be róla, aztán előrehaladva a cselekményben még inkább.

   A mostanában igen népszerű és újbóli reneszánszát élő Hádész-Perszephoné görög eredetű mítoszt meséli el, modern köntösbe öltöztetve, mai elemekkel és a domináns-alávetett BDSM párossal.

   Akit esetleg megriasztana a BDSM címke az ne aggódjon, mert közel sem annyira durva, inkább átvezető ahhoz, hogy bemutassa a Hádész hírneve mögött rejlő igazságot, valamint magyarázatot adjon Perszephoné sötét vágyairól/fantáziáiról.

   Abban újfent egyetértek az olvasókkal, hogy hiányoltam és hiányosnak éreztem a világ és a sztori mögött rejlő bővebb háttér kidolgozottságát. 

   Szinte magától értetődő volt, hogy létezik az Olümposz, mint város, a világi erőkkel bíró lények/emberek lakhelye, amit kettéválaszt a Sztüx a folyó, így alakul ki a felső város, ahol Zeusz az úr és az alsó város, ahol Hádész.

   A nevek itt tulajdonképpen címek, titulusok, amik örökölhetőek, a családban maradnak vagy átszállnak arra, aki magára vállalja, kiharcolja vagy éppen elnyeri őket.

   A Tizenhármak, az uralkodók köre, akik hírességek, celebek és akik a nyilvánosság előtt élik az életüket, miközben nagyban befolyásolják/irányítják Olümposz lakóit és mindennapjait.

   A Tizenhármak kegyetlensége, nemtörődömsége, képmutatása és a különböző oldalokon álló csapataik a The Boys/A Fiúk sorozat The Seven/A Hetek szuperhősös klikkjét juttatta eszembe.

   Hádész karakterét nagyon szerettem, nekem ő volt a kedvencem.

   Egy sérült lelkű és sérült testű férfi, kegyetlen múlttal, aki mindvégig a bosszúra szomjazott, közben azért törődött a népével, mások meg azt hitték róla, hogy nem is létezik, csupán csak egy legenda.

   Az irányításmániás énje Perszephoné megjelenésével szépen-lassan változásnak indult, megenyhült, pozitív jellemfejlődésen esett át, ám közben azért az ágyban megmaradt önmagának.

   Pereszphoné tipikus naivaként indult, jó kislányként, aki befogja a száját és alárendeli magát mások akaratának, az anyja törtetésének és Zeusz eljegyzésének. Aztán átkelt a folyón és attól kezdve mert önmaga lenni, mert elvenni, mert érezni és élvezni, néha már-már - csúnya kifejezéssel élve - kurvás vislekedésű. Ő aztán tényleg kifordult önmagából, ami az én szememben picit ledérré tette. Ezzel mondjuk nem volt különösebb gondom. Ahogy azzal sem, hogy nyíltan vállalta biszexualitását és egy női szeretővel való előző, intim kapcsolatát.

A kép forrása

   A mellékszereplők közül Démétér lányai/Perszephoné testvérei, Pszükhé, Kallisztó és Eurüdiké triója említésre méltó, valamint a kiismerhetetlen Hermész, akinek nőként való ábrázolása friss színt hozott a jól ismert mitológiába.

   Erósz, itt is anyja parancsait követte, akárcsak az Olümposzi históriában, bár csak egy-egy cameo erejéig tűnt fel, de tudom, hogy a második részben már ő és Pszükhé lesznek a főszereplők.

   Zeusz egy igazi dög, őt most is ki nem állhattam, csakúgy, mint az eredeti, róla szóló történetekben. 

   Nem akarok és nem is fogok szó nélkül elmenni a nyilvánosság, a közönség előtti szextől, az orgiákról, amik miatt a kötet szigorúan 18+ karikás.

   Lehet, hogy ettől romlottnak fogok tűnni, de engem kíváncsivá tett a dolog, izgatóan hatott, az írónő pedig egészen jól oldotta meg ezeknek a jeleneteknek a megírását. ;)

   A szókimondás nem, de a nyílt intimitás újszerűnek bizonyult, eddig ilyet csak az Asztal három főre című szexkönyvben olvastam. 

   Itt-ott néha, enyhe pornó-beütést is éreztem.

A kép forrása

   Imádtam a különböző mítoszi kikacsintásokat. 

   Például a három kutyus és Cerberus, a gránátalma, mint biztonsági jelszó vagy Eurüdiké az alsó városban, az Alvilágban.

   Mindent összevetve: új kedvencet avattam, mert a hiányos világfelépítés és az extrémen bevállalós erotika meghozta a kedvem a többi kötethez. Jó lenne még inkább elmerülni ebben az istenien vad világban. Még jobban beleásnám magam.

   Remélem, hogy a jövőben érkezni fognak majd a további folytatások, előzmények, kiegészítők, mert minden érdekelne.

   A Könyvmolyképző után sajnos pont a Maxim a második olyan kiadó akikben a sorozatok terén már egyáltalán nem bízok. :(

   Pár szó a borítóról:  A borító az idei könyvek közül a második kedvencem A szőlő boszorkánya után.

   Az egyszerűen, de nagyszerűen letisztult kategória, a színek viszont, ezek a kékes-lilás-feketés színátmenetek, a sötét bőr-trónszék és a neon hatású fények hozzák a könyv hangulatát és az egyik fontos helyszínre utalnak Hádész házának megannyi szobája közül...khm...khm...khm...

A kép forrása