Könyvkritika: Jennifer Lynn Barnes - Az örökség ára

Jennifer Lynn Barnes

Az örökség ára  (The Hawthorne Legacy)

Az Örökösök viadala trilógia második kötete

Magyar kiadás éve: 2022

Fülszöveg:

Alig egy hét telt el a villában tett sokkoló felfedezés óta, és Avery semmivel sem jutott közelebb a megfejtéshez, hogy miért hagyta rá az öreg milliárdos, Tobias Hawthorne a vagyonát. A DNS-teszt bebizonyította, hogy a lány nem vérrokon, a jelek mégis arra utalnak, hogy sokkal szorosabb szálak fűzik a rejtélyes családhoz, mint hitte.

Avery próbál kizárólag a rejtély megoldására összpontosítani, de nem könnyű tiszta fejjel gondolkodni, amikor a két szívdöglesztő Hawthorne testvér, Grayson és Jameson egyre jobban beférkőzik a bizalmába, és ez talán kockázatosabb, mint a folyamatosan rá leselkedő veszélyek.

   A tavalyi évem óriási kedvence volt az Örökösök viadala trilógia első kötete, ami eredetileg duológiának indult, tehát Az örökség ára lett volna a lezárás, ám a rajongók és a felfokozott érdeklődés miatt az írónő úgy döntött, hogy ír még egy harmadik, befejező részt, aztán persze ki tudja mi lesz végül...

   Óriási elvárásokkal álltam neki ennek a kötetnek és szerencsére nem csalódtam, egy újabb fantasztikusan pazar élményt kaptam, habár nem volt annyira jó, mint a kezdés, hiszen beleesett a folytatások tipikus csapdájába.

   Első körben még most is azt írom és szégyenszemre magamat ismételem, de akik szerettétek Az éhezők viadalát, A Da Vinci - kódot, A Royal család sorozatot, A Manderley-ház asszonyát, bármelyik Agatha Christie krimit, valamint a Tőrbe ejtve című filmet, akkor tudjátok, hogy ezt a sztorit nektek írták és biztosan elnyeri majd a tetszéseteket.

   A sorozat rajongóinak kötelező darab, noha érdekes módon egyszerre érződik rajta az, hogy átvezető rész valami többhöz, mégis vannak benne olyan dolgok, amik visszautalnak a fentebb is említett, eredeti lezárásnak szánt szálakhoz.

   A regény hátulján az áll, hogy a folytatás sajnos csak 2023 elején várható, ami elkeserítően messze van még, ráadásul elvileg film is fog belőle készülni, ami meglepetésként, szuper hírként ért.

   Az Avery-Jameson-Grayson között feszülő érzelmi/szerelmi háromszög most még inkább elmélyült és kellemesen hatott az a tudat, amikor ráeszméltem: számomra nem egyértelmű, hogy a lány végül kit választ majd vagy egyáltalán választani fog-e?!

    Annyit elárulok, hogy a regény végére egyértelmű választ kapunk. Szerencsére.

    A romantika háttérbe szorult, most sem ez volt a középpontban. Az írónő lassan és szépen adagolta az érzelmeket, amik jól kiegészítették az izgalmas cselekményt.

   Titkokból, rejtélyekből, kódokból, fejtörőkből és rejtvényekből természetesen most sem volt hiány. 

   Kapkodtam a fejem, mert szinte minden fejezetben kiderült valami sokkoló újdonság erről a kőgazdag Hawthorne családról.

   Az öreg Tobias Tattersall Hawthorne még most, a halála után is kihatással van a családja életére, a szereplők többsége úgy játszik, ahogy azt ő előre eltervezte. Ez egyszerre ijesztő és lenyűgöző.

   A fenyegetésekből, gyilkossági kísérletekből bőven kijutott, akárcsak a családi drámákból és persze a múlt sötét titkaiból.

   Az írónő hagyott nekünk nyomokat, nekem is akadtak megérzéseim, sejtéseim, gyanúim amiknek többsége végül nem vált valóra, így megint csak sikerült meglepnie a végén lévő dupla csavarral.

Avery és Jameson

   Libby és Nash szerintem megint nagyon keveset szerepeltek, a legidősebb Hawthorne tesót valamiért nem sikerült elég érdekesre kidolgozni, így ő mindig a háttérben szolgál, úgymond bábuként.

   Megkaptuk új mellékszereplőknek Grayson és Nash apukáit, valamint, végre Max, Avery legjobb barátnője is előkerült személyesen, nem mellesleg pedig, mintha alakulnának a dolgok közte és Xander között, habár lehet, hogy ezt csak én szeretném belelátni. ;)

   Mindezek ellenére, mégis úgy éreztem, hogy valami apróság hiányzott ebből a kötetből, picit megkopott a varázsa, annyira nem kötött le, mint anno az Örökösök viadala, no persze még így is az egyik legjobb regény volt, amit idén eddig olvastam, szóval pánikra semmi ok.

   Talán leginkább a dél-amerikai szappanoperákra oly jellemző beütések és fordulatok ülték meg picit a gyomromat, az, amikor már nehezen lehetett követni, hogy ki-kinek a rokona, fia-lánya, unokája valamint dédunokája stb...stb...

Az eredeti borító

   Úgy gondolom simán lehetett volna ez a lezárás, mert egy ilyen történetnél nem lenne olyan meglepő ha nyitott kérdésekkel és megválaszolatlan csavarokkal érne véget, de persze tudjuk, hogy lesz folytatás.

   Egy izgalmas krimi, egy rejtélyes, néhol misztikummal fűszerezett kaland, közben pedig itt-ott romantikus, picit vicces, meghökkentő és persze meglepően érdekfeszítő.

   Pár szó a borítóról:  A borító a külföldi kiadás magyarosított változata. 

   Érdekes, hogy sokban hasonlít az eredeti borítóhoz, mégis különbözik tőle, kicsit egyszerűbb, de attól még nagyon szép és feltűnő. 

   A cselekmény szempontjából minden tárgynak jelentősége van. Láthatunk ugyebár koronát, szív alakú medált, sakkfigurát, palackpostát, díszes tőrt és egy olyan aranyozott korongot, aminek talán a harmadik részben még nagyobb jelentősége lesz.