Sorozat kibeszélő - Holdlovag - Spoileres

 Sziasztok! :)

   Tegnap véget ért a Disney+ régóta várva-várt Holdlovag sorozata, amely az MCU eddig viszonylag sokak számára ismeretlen antihősére fókuszált.
   A Marvel több dologban is újított, hiszen  egy olyan hőst/antihőst mutatott be, aki erőszakos, előbb cselekszik, aztán kérdez, sokat gyilkol, nem degradál neki az erőszak, ráadásul a Holdlovag cselekményét - a szemfülesek apró észrevételein túl - semmi, de tényleg semmi nem kötötte össze az MCU eddig általunk jól ismert világával, karaktereivel, történéseivel.
   A főhőst megformáló Oscar Isaac maga nyilatkozta, hogy erre a hat részre írt alá és egyelőre nem tervezi visszatérését, tehát a Holdlovag valóban elkülönül, önálló sorozatként is megállja a helyét, voltaképpen befejezett lett, habár az én ízlésemnek bőven hagyott megválaszolatlan kérdéseket, a sokat célozgatott, de mindvégig jól titkolt harmadik személyiség, Jake Lockley képében.
   Amikor már azt hittük, hogy Marc Spector és Steven Grant nem tudnak több meglepetést okozni, hát az egyetlen és utolsó, stáblista utáni jelenetben jött Jake és úgy egészében véve mindent felülírt...
   Most pedig már tudjuk, hogy Khonshu tényleg nem tartotta meg a szavát, nem engedte szabadon avatárját.
   A Holdlovag lett a kedvenc MCU sorozatom, hivatalosan is az első helyre lépett elő. 
   Tudom, hogy szinte mindig ezt írom, amikor kijön egy-egy évad valamelyik alkotásból, de itt a rajongói lelkesedésen túl tényleg egészen többről van szó.
   Már eleve megalapozó tény, hogy rengeteg magyarországi kötődése van, lényegében itt forgatták, aztán pedig nem tudok és nem akarok szó nélkül elmenni, két számomra fontos dolog mellett.
   Az első, a már fentebb is említett Oscar Isaac alakítása, aki tarolt, pazar volt mindig és mindenkor. Jól hozta a kemény, elszánt, de lelkileg megtört zsoldost, no meg a bohókás, kalandor lelkű, totálisan naiv múzeumi boltost.
   A második, maga az egyiptomi mitológia, az istenek és szörnyek, a piramisok, a sivatag és múmiák légköre, a régi Indiana Jones, Tomb Raider és persze a teljes A múmia trilógia hangulatával, látványvilágával, megspékelve szuper zenékkel, menő kosztümökkel, látványos harcokkal és sajátos MCU humorral.
   A mellékszereplőkből nem volt sok, hiszen az istenek inkább CGI formában jelentek meg, de Taweret kiemelkedett, akárcsak Marc felesége/Steven szerelme Layla El-Faouly a csodaszép és tehetséges May Calamawy alakításában, no meg az Ethan Hawke féle elvakult szektavezér Arthur Harrowként.
   Díjakat adnék a sorozatnak és nem a látványa miatt, bár azt is lehetetlen kétségbe vonni, hanem inkább a karakterek között működő kémiának, dinamikának, valamint a Marc-Steven alteregók kezdeti ellenségeskedéséből és bizalmatlanságából kifejlődő testvéri szeretetnek. :)
   Nyitott kérdések szép szerével maradtak, ebben az egész avatár-egyiptomi isten dologban bőven van még potenciál, ráadásul reméltem, hogy végre-valahára igazzá vállnak a fanok által jósolt teóriák és kedvenc Holdlovagom története valamiképpen kapcsolódni fog a Thor: Szerelem és mennydörgéshez, hiszen ott az isteneket ölő Gorr lesz a főellenség. Ez a gondolatmenet megint nem jött be. :( 
   Kevésnek találtam a hat epizódot, bőven néztem még volna, mert minden percét élveztem, teljesen lekötött, izgalmasnak bizonyult, meglepőnek és sokkolónak.
   Érdekesen ábrázolta a disszociatív személyiségzavart, bizonyos részek végén felhívta a figyelmet, hogy merjünk bátrak lenni és segítséget kérni ha netán hasonló dolgokat tapasztalnánk.
   Negatívumként a kissé elkapkodott befejezést tudnám említeni, mert valóban annak éreztem. Szerintem gyorsan lett lezárva, túl hamar megoldották ezt a részeken át, szépen-lassan ívelő, kitűnően felvezetett Ammit fenyegetést.
   Szuper lenne egy második évad vagy ha tisztáznák, hogy mi is volt az igazi a cél a Holdlovag bevezetésével?!
   Egy biztos: Ha ennyi volt, már akkor is megérte és emlékezetes marad, mint kiemelkedő és kicsit sem hétköznapi szuperhősös sorozat, ha meg még látni fogjuk a Marc-Steven-Jake triót az MCU más berkein belül, akkor meg részemről még nagyobb lesz az öröm. :)
   Nézzétek, jó szívvel ajánlom és még azok is bátran nekiállhatnak, akiket eddig hidegen hagyott a Marvel világa és/vagy azt hitték, hogy mivel minden-mindennel összefügg, már-már lehetetlen nyomon követni, bekapcsolódni, illetve bepótolni az elmúlt, több mint tíz év filmjeit/sorozatait.

Megjegyzések