Könyvkritika: Linda Kage - Tanáromnak szeretettel

Linda Kage
Tanáromnak szeretettel  (To ​Professor, with Love)
Tiltott férfiak - 2. rész
Magyar kiadás éve: 2023

Fülszöveg:
HARMADÉVES AZ EGYETEMEN. SZTÁRSPORTOLÓ, A LÁNYOK PEDIG KÖRBERAJONGJÁK.
Az egyetemen istenként tisztelnek, pedig hétszáz mérföldre innen, a szülővárosomban még mindig a francot sem érő lakókocsis kölyök vagyok. A város szajhájának fia és három fiatalabb kölyök bátyja, akik számítanak rá, hogy nem szúrom el, és sikerül őket kiszabadítanom abból a mocsokból, amiben felnőttek.
Ez a két szerep sosem keveredett össze, amíg valakinek meg nem mutattam az igazi énemet. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen kapcsolatom lehet valakivel, hogy többre vágyom majd egyetlen éjszakánál. De lehet, hogy ő az igazi.
Az egyetlen gond, hogy ő dr. Kavanagh, az irodalomprofesszorom.
PEZSDÍTSD FEL VELE A NAPOD!

   Az első részről írt értékelésemet ezen a linken tudjátok elolvasni: Könyvkritika: Linda Kage - A csókod ára.
   Ez a könyv már régóta állt a polcomon, mert mostanában kevés romantikus-erotikus könyvet olvastam, de újra belejöttem az ilyen témájú sztorikba, szóval végre elővettem és sort kerítettem rá.
   Jól tettem, hiszen már az első részt is imádtam és most ezt is. :)
   Gyorsan haladtam vele, mert pörögtek az események.
   Minden fejezet elején és néha-néha még közben is, irodalmi idézetek sorát olvashattuk, amik mindig passzoltak a cselekmény sodrásához.
   Imádtam ezt a tiltott tanár-diák viszonyt, ami telis-tele volt erotikával, néha obszcén szókimondással és szívmelengető romantikával.
   A dráma is középpontba került, hiszen mindkét főszereplő múltja, családi és magánéleti titkokkal és borzalmakkal volt tele.
   Linda Kage nagyon ért hozzá, hogy ezeket jól kidolgozza és kiváló egyensúlyt teremt egyaránt, a romantika és az erotika oldalán.
   Aspen és Noel között forrt a levegő. Izzottak a lapok, még akkor is, amikor eleinte utálták egymást.
   Aspen egy zseniként végzett könyvmoly irodalomprofesszor, Noel pedig focisztár, tehát ők ketten nem is különbözhetnének jobban egymástól.
   A kapcsolatuk mégis kiállta a próbákat és habár egyértelműen haladtunk az elkerülhetetlen lebukás felé, jó volt látni, hogy ők ketten mennyit tudtak fejlődni és mennyire féltették egymást, milyen áldozatokat hoztak a másikért.
   A korkülönbség nem volt olyan drámai, hiszen Aspen zseni mivolta megengedte azt az írói szabadságot, hogy sokkal hamarabb végzett az iskolákban, mint egy átlag tanuló.
   Kicsit furcsa volt, hogy a nő a tanár és a férfi a diák, eleinte meg kellett szoknom, de aztán már nem volt vele gondom.
   Az előző rész karakterei, Mason és Reese is visszaköszöntek, láthattuk az ő sorsukat, voltak velük bonyodalmak is, ami jól összefűzte a két sztorit, a többi mellékszereplő, Noel családja és baráti köre pedig előrevetítette, hogy a jövőben kik fognak még a középpontba kerülni.
   Őszintén remélem, hogy a kiadó ki fogja adni a további köteteket, mert nagyon érdekelne ez az egész sorozat. 
   Óriási kedvencem. (L)
   Annyira jól van megírva, a karakterek pedig élnek és szinte lelépnek a lapokról.
   Pár szó a borítóról:  A borító az eredeti kiadás magyarosított változata, a középpontban pedig Aspen és Noel duója, amint csókolóznak a naplementében, háttérben az óriáskerékkel.
   Ennek komoly jelentősége van.

Megjegyzések