Sztárban sztár - 2017 - 5. adás

Sziasztok! :)

Figyelem! Nem állok kapcsolatban a TV2-vel, semmi érdekem nem fűződik ennek a bejegyzésnek a megírásához. Csupán csak beszámolót írok a kedvenc műsoromról. Figyelem!

   Lehet, hogy ma este velem volt a gond, de én ma mindent fordítva láttam. Ami a zsűrinek tetszett, azt én utáltam és amit ők lehúztak, azt én imádtam. Ennyi.

   Hullámzó volt a mai este, ebben legalább egyetértettem a zsűrivel. Ám csak ezzel, semmi mással.

   A leginkább az tetszett, amikor Stohl András azt mondta, hogy jó lenne ha a közönség és a zsűri nem az emberekre szavazna, hanem a produkciókra. Nem azokra, akiket a magánéletben is szeretnek, hanem azokra, akik tényleg jók voltak. Bárcsak Majka megfogadná végre az intelmét...
A kép forrása

   Mert bizony Kollányi Zsuzsira 40 pontot adni, olyan volt, mintha a fogamat húzták volna.
   Jocira meg Majka adott 10 pontot, ami nagyon igazságtalan volt. Ezeknek a mozzanatoknak köszönhetően pedig az lett, amit már a múlt héten is megjósoltam: Olyan ember esett ki, aki egy cseppet sem érdemelte meg. Singh Viki ugyanis - számomra - a legjobb női előadó volt ebben a mezőnyben, ráadásul eddig minden héten tökéletes produkciókat nyújtott. Ma tényleg nem volt jó, de máskor igen.
   Számomra Oláh Gergő is nagyon tetszett és ő volt most a legjobb is, szerintem jól hozta Justin Timberlake karakterét.
A kép forrása
   Berkes Olivér is szuper volt, bár a szemüveget nem igazán értettem rajta. Király Viktor most is lenyűgöző teljesítményt nyújtott, jövő héten pedig végre nő lesz. Már ideje volt.
   Ekanem Bálint igazi higanymozgású férfi volt, aki megint csak tökéletes előadást nyújtott. Veca sem volt rossz, csak éppen megint a saját hangján énekelt. Engem ő már nem tud meggyőzni, akárcsak Joci, aki hiába kapott komoly feladatot, azzal is felsült.
   Horváth Tamást is egyre jobban szeretem. Ő is mindig biztos pont ezeken a vasárnapokon.

   Várom már, hogy legyenek végre közös produkciók és duettek, mert kezdem kicsit unni az állandó Kollányi Zsuzsi felpontozást... :(

       A mai adás legjobbja: Oláh Gergő, mint Justin Timberlake 

       A legviccesebb: Ekanem Bálint, mint André 3000

      Akit nagyon lepontoztak, pedig nem érdemelte meg: Oláh Gergő, mint Justin Timberlake

      Aki a legkevésbé tetszett: Kollányi Zsuzsi, mint Tina Turner

      A hét kiesője: Singh Viki, aki Jessie J volt

Jövő vasárnap megint találkozunk. :)

Megjegyzések

  1. szia :-) csak most van időm de kommentálom én is ezt az adást.
    Bálint vitte a showt, nekem nagyon tetszett, vicces volt és hiteles
    Hirtelen nem tudnám megmondani hogy ki fogja megnyerni a végén

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi gond. :) A lényeg, hogy írsz. Mindegy, hogy mikor. :)
      Komolyan mondom, hogy most nekem is erősen kérdéses, hogy ki lesz a győztes? :O

      Törlés

Megjegyzés küldése