Filmajánló: Szeánsz Velencében - Spoileres

 Sziasztok! :)

   Kicsit megkésve, bő egy héttel a hazai premier után, de végül megnéztem moziban a Szeánsz Velencében című filmet.
   2017-ben már írtam Filmajánlót az első Kenneth Branagh féle Agatha Christie feldolgozásról, ami a Gyilkosság az Orient expresszen volt, amit aztán a tavalyi Halál a Níluson követett.
   Azt mindenképpen tudnotok kell, hogy nekem az egyik fő-fő kedvenc Poirot történetem az eredeti, Halloween ​és halál avagy az Ellopott gyilkosság című regény és az előzeteseket látva borzalmasan szkeptikus voltam.
   Lássuk, hogy igazam lett-e?
   Eddig volt bizadalmam ezekben a Kenneth Branagh által rendezett filmekben, még akkor is, ha egyre több és több változtatást eszközöltek a regényekhez képest.
   Mindig tudtam nyitott lenni és elvonatkoztatni, figyelembe venni, hogy ez egy modernizált változat, ami igyekszik tisztelegni az AC regények előtt, de mégis új színt visznek beléjük.
   Egészen idáig...
   Nem ott akadtam ki teljesen, hogy Joyce Reynolds a filmben egy középkorú, ázsiai számazású médium volt, nem pedig egy gyerek és nem is ott, hogy Dr. Leslie Ferrier - nem ügyvéd, hanem orvos - vagy éppen Olga Smirnoff - Olga Seminoff! - még élő karakterekként jelentek meg.
   Ezeket a dolgokat még tűrtem, mégha összeszorított fogakkal is.
   Az sem lepett meg, hogy lettek teljesen kitalált, légből kapott szereplők, mint a Holland testvérek vagy éppen Poirot testőre. Ez is milyen már? Poirotnak testőre van? :O Na ne!
   Aztán persze Leopold, aki itt Ferrier fia vagy éppen az eredeti áldozat, Alicia Drake? Van Maxime Gerard, a vőlegény, de nincs Michael Garfield, a szélhámos csábító?! Mi van?
   Nincs sem Edmund, sem Frances. 
   Az meg már csak hab a tortán, hogy olyan fontos és jelentős karakterek, mint Miranda, Judith Butler vagy éppen Mrs. Goodbody sehol sem voltak.
   Gondoltam nem baj, végtére is, csak a Halloween ​és halál nyomán készült, nem pedig az alapján igaz?
   Nálam ott lett elég és ott lettem teljesen elutasító, amikor Miss - nem pedig Mrs. - Ariadne Oliver, az írónő, akit Agatha Christie saját magáról mintázott és aki Poirot valódi barátja, ebben a filmben mégis egy csaló, szélhámos, számító nőként lett bemutatva! Borzalom és vicc kategória.
   Tina Fey egyébként brillírozott a szerepben, ám tőle nem is vártam mást, Jamie Dornan, mindenki kedvenc Mr. Grey-je pedig újfent bebizonyította, hogy van helye a legnagyobb színészek között, de ezeken túl semmi...semmi nem volt ebben az alkotásban, ami tetszett volna.
   A helyszín, Velence káprázatos, természetesen, de a könyvnek pont az a lényege, hogy átadja Woodleigh Common és a Drake-birtok, valamint Michael kertjének szépségét és mérgező légkörét.
   A horror elemekkel nem tudtam mit kezdeni, egyszerűen röhejesen hatottak egy whodunit krimiben, a misztikum, a szellemek és úgy egészében minden más, csak úgy lógtak a levegőben.
   Nekem még a Halloween-i hangulat sem jött át.
   Egyedül az tetszett, hogy voltak utalások, kis kikacsintások a David Suchet féle változatra, no meg a tettes kiléte nem lett megváltoztatva, itt is Rowena Drake gyilkolt meg mindenkit, habár reméltem, hogy a Michael Garfieldot kvázi helyettesítő Maxime Gerard végül bűntárs lesz, de ezt is elrontották.
   Fanatikus Agatha Christie rajongók inkább ne nézzék meg, mert könnyen felhúzhatják rajta magukat, akárcsak én.
   Laikusoknak egyszer nézhető mozi és kész.
   Most már azok táborát erősítem, akik félnek a további Kenneth Branagh átiratoktól. :(
   Csitt-csatt sárkány, csitt-csatt sárkány... 

Megjegyzések